Lech: Holman, Kádár és Djoum nem megfelelő erősítés?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.23. 12:42
A Lech Poznan a második helyen áll a lengyel labdarúgó-bajnokságban és bejutott a Lengyel Kupa döntőjébe, vagyis nem szerepel rosszul, lévén szó azonban Lengyelország egyik legtehetősebb klubjáról, a helyi sajtó mindig a maximumot várja tőle – most például a téli igazolások miatt kritizálja.

„Arnaud Djoum, Holman Dávid, Kádár Tamás: ezek a játékosok érkeztek a téli átigazolási időszakban, és eddig nem játszottak jelentős szerepet. Egyelőre az is gondot okoz számukra, hogy kiharcolják helyüket a kezdőcsapatban” – írja a közelmúlt átigazolásait kritizáló honlapok egyike, a Sportowe Fakty, hozzátéve, hogy az említett hármasból eddig a két magyar egyike, Kádár játszotta a legtöbbet, igaz, bajnokin még nem volt kezdő, szemben Djoummal, akit viszont kiállítottak...

„Télen belefogtunk a csapat átformálásába, bizonyos sikereket el is értünk, de nyáron folytatni kell a munkát – idézi a honlap Maciej Skorza vezetőedzőt. – Mindenképpen további erősítésre van szükségünk, és a megfigyelőink teljes erőbedobással dolgoznak is ezen. Mivel reményeink szerint indulunk valamelyik európai kupában, nem lesz sok időnk új játékosok beépítésére, úgyhogy olyanokat keresünk, akik azonnal kiaknázható minőséget képviselnek.”

A Lovrencsics Gergő személyében egy harmadik magyart is foglalkoztató Lech tavasszal négy-négy győzelmet és döntetlent, valamint egy vereséget elkönyvelve, a Legiától négypontnyi lemaradással áll a bajnoki tabella második helyén, és a kupában is a varsóiak a legnagyobb ellenfelei – e két csapat vívja majd a döntőt.

Legfrissebb hírek

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
9 órája

BL: saját közönsége előtt szórakozta el háromgólos előnyét a Lech Poznan, majd tizenegyesekkel kiesett

Bajnokok Ligája
2026.07.29. 21:57

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

NB II: a válogatott játékos mellett a magyar bajnok középpályás is távozik Szegedről

Labdarúgó NB II
2026.06.17. 17:42

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 20:17

Videó: Kádár Tamás visszavonul, a Pancho Arénában búcsúzott a futballtól

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 20:46

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23