Lengyelország: a Fradi támadója szeretne tovább légióskodni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.29. 07:06
Mint beszámoltunk róla, Holman Dávid góllal járult hozzá ahhoz, hogy csapata, a Lech Poznan 2–0-ra legyőzze a litván Atlantas Klaipedát a két labdarúgócsapat vasárnapi felkészülési mérkőzésén. A Ferencvárostól kölcsönvett támadó elmondta, szeretne bizonyítani az ősszel, és megragadna a lengyel klubnál.

Holman Dávid végigjátszotta a Lech első nyári felkészülési meccsének kétszer 40 percét, és a klub honlapjának beszámolója szerint a gólján kívül – amely a csapat első nyári találata – is voltak szép megmozdulásai, nagy kedvvel futballozott.

„Nehéz volt az első félévem Lengyelországban, betegség után voltam, újra fel kellett építenem magam fizikailag és mentálisan is – mondta Holman a sport.pl-nek. – Gyakorlatilag az egész tavaszom kárba ment, de most már egészséges vagyok, úgyhogy minden rendben lesz.”

Holman kölcsönszerződése az év végén jár le, utána visszakerül a Fradihoz, de a támadó szeretne bizonyítani és maradni.

„Ha megkapom a lehetőséget, mindent megteszek, hogy éljek vele. Az év végéig mindenképpen maradok, remélem az ősz szebb lesz, mint a tavasz volt. Meg szeretném mutatni, hogy nem hibázott a Lech, amikor megszerzett.”

„Kemény edzéseken vagyunk túl, kicsit fáradtak is voltunk a mérkőzés előtt, de nem volt rossz. Mostantól pedig még keményebben kell edzenünk, mert jön az ősz és sok kihívás vár ránk.”

 

Legfrissebb hírek

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
4 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
5 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
7 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
8 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
15 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
Tegnap, 18:50