Strömsgodset: „Sosem hittem, hogy eljön ez a nap” – Kovács Péter távozik

2015.07.21. 14:38
null
Kovács Péter búcsút int a Strömsgodsetnek – a klublegendák közé került a drammenieknél (Fotó: <a href="http://www.godset.no/news/article/tjstbxes6uwy1sjvyyyd3ja1r/title/kovacs-forlater-godset">godset.no</a>)
Kovács Péter, a norvég élvonalbeli Strömsgodset rutinos magyar centere a klub hivatalos honlapján megjelentetett közleményében tudatta, hogy távozik a drammeni csapattól. Kovács marad a norvég élvonalban, pályafutását a Sarpsborgban folytatja, egyelőre a szezon végéig ír alá.

„Sosem hittem, hogy eljön ez a nap, de itt az idő, hogy búcsút intsek ennek a csodálatos klubnak. Pályafutásom során itt töltöttem a legtöbb időt, és azt hittem, tovább maradhatok, de az élet néha átírja a terveket. Fantasztikus két időszakot töltöttem a Strömsgodsetnél: a feljutás 2006-ban, a 2012-es ezüst, az európai kupamérkőzések, mint amilyen a Debrecen elleni, és mindenekelőtt a 2013-as bajnoki cím, amelyet negyvenhárom év várakozás után nyertünk meg. Amit csapatként elértünk, az messze a háttérbe szorítja az egyéni eredményeimet – itt lettem élvonalbeli társgólkirály 2010-ben, és a norvég első osztály legtöbb gólt szerző légiósává is itt váltam.

(…) 2014 nyarán megváltozott a helyzetem, miután tudatták velem, hogy a jövőben nem én leszek az első számú center. Megértettem és elfogadtam a döntést, arra koncentráltam, hogy száz százalékot tudjak minden edzésen és mérkőzésen nyújtani. A tény, hogy kevesebb lehetőséget kapok, csak megerősített mentálisan, a sikeréhség és a szenvedély még mindig bennem van. Ezért döntöttem úgy, hogy klubot váltok, és olyan csapathoz megyek, amelynél rendszeres játéklehetőséget kapok. A vezetők megértették a döntésemet, és ezt köszönöm nekik. Személyesen szeretnék köszönetet mondani a Godset családnak. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy itt játszhattam, sosem feledem el a gólokat és a közös ünnepléseket. Lehet, hogy nem én vagyok a futballtörténet legtehetségesebb játékosa, de mindig száz százalékot adtam. Köszönöm, hogy mellettem álltatok jó és rossz időkben. A klubnak és valamennyi szurkolójának sok sikert kívánok, a jövőben is figyelem, mi történik a klubbal!” – írta levelében Kovács Péter.

Kovács Péter 2012-ben tizenhat év után az első magyar labdarúgó lett, aki légiósként európai élvonalbeli bajnokságban gólkirályi címet szerzett. 2014 novemberében megszerezte 75. norvég élvonalbeli gólját is, ezzel Daniel Nannskogot megelőzve a Tippeligaen történetének legeredményesebb légiós futballistája lett. A 37 éves középcsatár a Tippeligaen 12. helyén álló Sarpsborgban folytatja pályafutását, kedd este esik át a kötelező orvosi vizsgálaton.

„Péter nagyszerű futballista, igazi csapatjátékos, a klub méltó nagykövete. Lojális volt, bármi is történt, nem panaszkodott, a Strömsgodset csakis köszönettel tartozik neki. Reméljük, büszkeséggel tekint majd vissza a Drammenben eltöltött évekre. Csütörtökön, az Európa-liga-mérkőzésünkön, stadionunkban búcsúztatjuk” – mondta a klub honlapjának a sportigazgató Jostein Flo.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
9 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15