Légiósok: Robinho majdnem „magyaros” klubhoz került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.10. 10:08
A Vanczák Vilmost és Mervó Bencét foglalkoztató, svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sion közel állt hozzá, hogy szerződtesse Robinhót, a többek között a Real Madridnál, a Manchester Citynél és az AC Milannál is megforduló brazil támadót. Erről a magyar középhátvéd beszélt a Nemzeti Sportnak.

A svájci csapat egy másik brazil, Ronaldinho iránt is érdeklődött, de Robinho ügyében tárgyalásig is jutottak a felek.

„Komolyan érdeklődtünk irántuk – mondta a Nemzeti Sportnak Vanczák Vilmos, a svájci élvonalbeli Sion 32 esztendős, 79-szeres válogatott védője. – Elnökünk, Christian Constantin a télen Brazíliába is elment, hogy tárgyaljon Robinho ügyében, sajnos nem jött össze az üzlet. Mindamellett nélkülük is elég jól muzsikálunk, a bajnokságban jelenleg ötödikek vagyunk, a kupában a rettegett Baselt kiejtve bejutottunk a négy közé, az Európa-ligában pedig továbbjutottunk az egyenes kieséses szakaszba, a nyolcaddöntőbe jutásért a portugál Bragával csapunk össze.”

Robinho 2015 nyarán hagyta el végleg az AC Milant (az előtte lévő szezont már kölcsönben a brazil Santosnál töltötte), majd Kína felé vette az irányt, 2016 eleje óta azonban szabadon igazolható.

VANCZÁK VILMOS BŐVEBBEN BESZÉL SAJÁT HELYZETÉRŐL A SIONBAN, VALAMINT A NYÁRI EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL IS SZÓT EJT A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2026.09.01. 17:04

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55

Csak kölcsönbe megy Almeríába Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Légiósok
2026.08.18. 07:06