NS: Niko magának köszönheti, hogy vinnék a kínaiak – kedd

2016.02.15. 23:40
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.
• Nikolics Nemanja,
• Nikolics Nemanja,
a Legia gólfelelőse jól érzi magát jelenlegi csapatánál, de tisztában van azzal, hogy a futball üzlet is egyben, így nem lehet biztos abban, hogy egy jó ajánlat esetén a lengyel klub vezetői nem adják-e el – akár Kínába is. Pietsch Tibor interjújából többek között az is kiderül, hogy a labdarúgó tulajdonképpen magának köszönheti, hogy ilyen helyzetbe került.

Nem szégyen a futás, és a Megyeri úton bejön a gyorsabb tempó. Balajcza Szabolcs, az újpestiek kapusa arról beszélt Borbola Bencének, hogy nem bánja, ha a védők előtte passzolgatnak, sőt tulajdonképpen ez elvárás velük szemben

S ha már Újpest. Bognár György szokásos fordulót lezáró elemzésében nem győzi dicsérni a lila-fehéreket és a Videotont; azt mondja, soha ne lássunk rosszabb rangadót a labdarúgó NB I-ben.

A helyzet kevés, gól kell! – ez jégkorongozóink hétvégi olimpiai selejtezőjének legnagyobb tanulsága. A helyzetkihasználáson már csak azért is javítani kell, mert a májusi világbajnokságig a lengyeleknél csak nehezebb ellenfelekkel találkozik a válogatott, nem beszélve az oroszországi vb-ről.

Babos Tímea még tovább javított a már eddig is karrierje legjobbjának számító világranglista-helyezésén, jelenleg a 44., és könnyen lehet, hogy a közeljövőben még előrébb léphet – miként az Klein Ron írásából kiderül.

Férfi párbajtőr-válogatottunk krimibe illő módon harcolta ki az olimpiai részvételt, s a csodaszámba menő győzelem után arra jutottunk, hogy a csapat Rióban sem lesz esélytelen.

Járgány-mellékletünk tartalmából:
Szemtől szemben: Szalay Balázs a sivatagban és a közúton is Opel Mokkával hajt – a versenyző elárulja, miben különbözik a versenyautó az utcai verziótól;
• Autótesztek: minden, amit a Kia Sportage-ről, a Suzuki Celerióról és a Toyota RAV4 Hybridről tudni kell.
Legfrissebb hírek

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
5 órája

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25

Dibusz: Tudtuk, hogy meg kell nyernünk a kupát; Szilágyi Áron: Ne kongassuk a vészharangot!

E-újság
2026.05.10. 23:45
Ezek is érdekelhetik