Werder: a vezetőedző elárulta, miért szerződtették Kleinheislert

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2016.02.19. 20:03
null
Viktor Szkripnik nem sürgeti Kleinheisler Lászlót, tudja, hogy a magyar középpályásnak időre van szüksége (Fotó: AFP)
A 24-szeres ukrán válogatott Viktor Szkripnik tudja, mivel jár Brémában a beilleszkedés, 1996-ban, jelentős élvonalbeli múlttal érkezett a Werderhez, ahol egyszeres bajnok (2004), valamint kétszeres Német Kupa-győztes (1999, 2004) lett. Edzői pályáját az utánpótlásban kezdte, fiatalokkal dolgozott, jó szeme van a tehetségekhez. Kleinheisler Lászlót ez idáig kétszer vetette be: a Hertha ellen (3–3) becserélte, a Mönchengladbach ellen (1–5) már kezdőként számított rá, majd lecserélte. Kérdés, az Ingolstadt ellen mit tervez vele. A Nemzeti Sport exkluzív interjút készített a szakemberrel.

 

– Milyen jövőt jósol Kleinheisler Lászlónak a Bundesligában?
– Korai lenne megmondani – mondta Viktor Szkripnik, a Werder Bremen vezetőedzője a Nemzeti Sportnak. – Fiatal még a magyar középpályás, biztosra veszem, hogy sokat fejlődik a játéka, valamint a jelleme is. Nyilvánvalóan időre van szüksége, hogy megszokja a német első osztály tempóját, illetve alkalmazkodjon a taktikai elvárásokhoz. Ám ez teljesen természetes. Amikor szerződtettük, tudtuk, hogy türelemre és támogatásra lesz szüksége. Rengeteg lehetőség rejlik benne, így nem akarjuk sürgetni. Van ideje.

Klubjánál mellőzték honfitársunkat, Bernd Storck szövetségi kapitány viszont bátran mély vízbe dobta a norvégok elleni pótselejtezőn. Ez és a gólja kellett ahhoz, hogy felfigyeljenek rá?
– Régóta figyelemmel kísértük a pályáját, a beleki edzőtáborozás során pedig lehetőségünk nyílt arra, hogy néhány napig alaposabban is szemügyre vegyük, ráadásul személyesen is megismerhessük. Választ kerestünk a kérdésekre, hogy milyen karakter a pályán és azon kívül, valamint hogyan tud beilleszkedni a csapatunkba.

– Végül mi szólt a vörös üstökű labdarúgó átigazolása mellett?
– Főként az, hogy rendkívül kedvező benyomást tett ránk. Minden tekintetben igazolta a jó hírét, ezért cseppet sem lehetett kérdés, hogyan határozunk a sorsáról.

ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY A WERDER BREMEN VEZETŐEDZŐJE MIKET TART A MAGYAR KÖZÉPPÁLYÁS LEGNAGYOBB ERŐSSÉGEINEK? KERESSE A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁT, AMELYBEN EXKLUZÍV INTERJÚT OLVASHAT AZ UKRÁN SZAKEMBERREL!

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
22 órája

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik