Légióskörkép: Szalai Ádámmal először nyert a Hannover

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.18. 14:32
A nyári labdarúgó Eb-hez közeledve a Nemzeti Sport Online-on hétről hétre igyekszünk összefoglalni légiósaink előző heti teljesítményét, kiemelt figyelmet fordítva a válogatott játékosokra, hogy megfelelő képet kapjunk formájukról. Dzsudzsák Balázs (Bursaspor) sérülése után már a kispadon kapott helyet, Katarban véget ért a bajnokság, Szalai Ádám pedig először volt győztes csapat tagja Hannoverben.

ANGLIA ANGLIA

Bogdán Ádám csapata, a Liverpool óriási küzdelemben ejtette ki csütörtökön az Európa-ligából a Dortmundot, majd Jürgen Klopp tanítványai vasárnap a Bournemouth ellen folytatták jó sorozatukat. A magyar kapus egyik mérkőzésen sem volt a liverpooli keret tagja. A másodosztályban Tőzsér Dániel operációt követően lábadozik, így ő sem szerepelt a QPR-ban a hétvégén.

NÉMETORSZÁG

Szalai Ádám először ünnepelhetett hannoveri 
győzelmet a pályán (Fotó: hannover96.de)
Szalai Ádám először ünnepelhetett hannoveri győzelmet a pályán (Fotó: hannover96.de)

Szalai Ádámmal először nyert a Hannover. A magyar támadó januári érkezése óta ez a csapat második győzelme (a Stuttgart elleni idegenbeli győzelem alkalmával sérülés miatt nem játszott Szalai). A csatár most 7 percet kapott a Mönchengladbach elleni, 2–0-ra végződő mérkőzésen. Huszti Szabolcs végigjátszotta a Frankfurt találkozóját, míg Kleinheisler László nem kapott játéklehetőséget a Wolfsburg ellen.

A másodosztályban az RB Leipzig hazai pályán kapott ki a Sandhausentől. Gulácsi Péter őrizte a lipcseiek kapuját a mérkőzésen. A Nürnberg is vereséget szenvedett, a Karlsruhe vendégeként, Stieber Zoltán csereként az 56. percben állt be. Kalmár Zsolték (FSV Frankfurt) szintén veszítettek, de a fiatal magyar középpályás most is a kezdőcsapatban kapott helyet.

LENGYELORSZÁG

Győzelemmel kezdte a felsőházi rájátszást a Legia Warszawa, amely hazai környezetben legyőzte a Lech Poznant. Nikolics Nemanja végig a pályán volt – gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez. A vendégeknél Kádár Tamás is 90 percet játszott, míg Lovrencsics Gergő nem volt a keret tagja. Szintén a felsőházban vitézkedik Gyurcsó Ádám csapata, a Pogon Szczecin. A magyar szélső végig a pályán volt a Ruch Chorzów elleni 1–1-es döntetlennel végződő találkozón.

Az alsóházban Guzmics Richárdék 3–1-re nyertek, Mervó Bencéék pedig vendégségben ikszeltek.

OLASZORSZÁG

Balogh Norbert nem jutott szerephez a Palermo csúfos vereséggel végződő torinói vendégjátékán. A szicíliai gárda utóbbi 12 fellépésén mindössze 4 pontot szerzett a Serie A-ban. A másodosztályban nem játszott Adorján Krisztián, viszont Tamás Krisztián december 19. óta először kapott lehetőséget a Speziában. A tuttomercatoweb.com jóra, hatosra értékelte a magyar játékos teljesítményét, kiemelve, hogy „Migliorét helyettesíteni nem egyszerű feladat, de a fiatal magyar jól teljesített, és nem szenvedett sem Riccivel, sem Stoiannal szemben”.

TÖRÖKORSZÁG

Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya felépült sérüléséből, a Bursaspor hétvégi bajnokiján már a kispadra is leülhetett. A bursai együttes a 9. helyen áll – 6 pontra az 5. helytől.

KATAR

Véget ért a nemzeti bajnokság, Németh Krisztiánék vereséggel búcsúztak a szezontól. A magyar csatár kezdőként végigjátszotta a mérkőzést, az al-Garafa pedig a 9. helyen zárta a 14 csapatos bajnokságot.

AUSZTRÁLIA

Kiesett a bajnokság playoffjából a Sándor Györgyöt és Vadócz Krisztián is foglalkoztató Perth Glory. Hiába szerepelt pazarul az utóbbi hónapokban a Perth, a Melbourne City megálljt parancsolt neki a negyeddöntőben. Az egy meccsen eldőlő párharc vége 2–0 lett, Sándor és Vadócz is kezdőként lépett pályára.

 

TOPLÉGIÓSOK* MÉRKŐZÉSEI AZ ELŐZŐ HÉTEN
Légiós Klubcsapata Csapata ki ellen játszott?* Hány percet volt a pályán? Gól, gólpassz, lapok
Bogdán Ádám Liverpool (angol) Dortmund (El) 4–3 nem volt a keretben –
Bournemouth (i.) 1–2 nem volt a keretben –
Tőzsér Dániel QPR (angol 2. osztály) Cardiff (i.) 0–0 nem volt a keretben –
Vadócz Krisztián Perth Glory (ausztrál) Melbourne City (i.) 0–2 82 –
Sándor György Perth Glory (ausztrál) Melbourne City (i.) 0–2 90 –
Otigba Kenneth Heerenveen (holland) Excelsior (i.) 1–1 90 –
Vida Kristopher De Graafschap (holland) Twente 1–1 kispados volt –
Köteles László Genk (belga) Waregem (i.) 2–1 kispados volt –
Huszti Szabolcs E. Frankfurt (német) Leverkusen (i.) 0–3 90 –
Kleinheisler László Werder Bremen (német) Wolfsburg 3–2 kispados volt –
Szalai Ádám Hannover (német) Mönchengladbach 2–0 7 –
Kalmár Zsolt FSV Frankfurt (német, II.) Paderborn (i.) 0–2 56 –
Gulácsi Péter RB Leipzig (német, II.) Sandhausen 0–1 90 –
Simon Krisztián 1860 München (német, II.) Duisburg (i.) 1–2 sérült –
Stieber Zoltán Nürnberg (német II.) Karlsruhe (i.) 1–2 34 –
Nagy Dániel Würzburger Kickers (német, III.) Aalen (i.) 0–1 29 –
Balogh Norbert Palermo (olasz) Juventus (i.) 0–4 kispados volt –
Adorján Krisztián Novara (olasz II.) Livorno 2–1 kispados volt –
Tamás Krisztián Spezia (olasz, II.) Crotone (i.) 0–0 90 –
Megyeri Balázs Getafe (spanyol) Real Madrid 1–5 kispados volt –
Dzsudzsák Balázs Bursaspor (török) Akhisar Belediye 0–2 kispados volt –
Futács Márkó Mersin Idman Yurdu (török) Fenerbahce (i.) 1–4 sérült –
Vanczák Vilmos Sion (svájci) Grasshoppers 2–1 90 –
Guzmics Richárd Wisla Kraków (lengyel) Gornik Zabrze 3–1 90 –
Gosztonyi András Slask Wroclaw (lengyel) Korona Kielce (i.) 1–1 sérült –
Mervó Bence Slask Wroclaw (lengyel) Korona Kielce (i.) 1–1 54 –
Nikolics Nemanja Legia Warszawa (lengyel) Lech Poznan 1–0 90 gólpassz
Lovrencsics Gergő Lech Poznan (lengyel) Legia Warszawa (i.) 0–1 nem volt a keretben –
Kádár Tamás Lech Poznan (lengyel) Legia Warszawa (i.) 0–1 90 –
Gyurcsó Ádám Pogon Szczecin (lengyel) Ruch Chorzów 1–1 90
Bőle Lukács CSMS Iasi (román) Poli Timisoara 0–0
45 –
Priskin Tamás Slovan Bratislava (szlovák) Zilina (i.) (Kupa) 1–1 sérült –


Senica (i.) 3–1 sérült –
Németh Krisztián al-Garafa (katari) al-Kor 0–1 90 –
*Toplégiós: külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, vagy válogatott-kerettagságig jutó légiós.
Azoknál a légiósoknál, akik nem az élvonalban szerepelnek, ezt külön jeleztük, ahogy azt is, hogy ha nem bajnoki meccsről volt szó.
Az eredményeket mindig a magyar légiós csapatának szemszögéből írtuk fel, az idegenbeli meccseket i. betűvel jeleztük.
Legfrissebb hírek

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Dzsudzsák Balázs diplomata-útlevelét júliusban visszakapta a Külügyminisztérium

Magyar válogatott
2026.09.18. 16:45

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

Légióskörkép: Szoboszlai a 30. gólját lőtte a Poolban; 8 magyar találat; Bárány visszatért

Légiósok
2026.09.14. 12:30

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Kleinheisler László a csapat nélküliek ásza

Labdarúgó NB I
2026.09.09. 14:21