Légiósok: Miért ne védenék még a Liverpoolban? – Bogdán

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
2016.05.17. 09:01
null
Bogdán Ádám úgy véli, átlagos teljesítményt nyújtott a Liverpool kapujában a West Bromwich ellen (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) utolsó fordulójában, a West Bromwich Albion elleni mérkőzésen (1–1) ismét Bogdán Ádám állt a Liverpool kapujában. A magyar válogatott bő Európa-bajnoki keretéből kimaradó játékos úgy véli, átlagos teljesítményt nyújtott, azt pedig sajnálja, hogy az Eb-felkészülés során nem kap lehetőséget Bernd Storck szövetségi kapitánytól a bizonyításra.

 

Ha a szezon elején azt jósolják, ön véd az utolsó fordulóban, bizonyára örömmel veszi, de a viszontagságosabb idény után is ugyanolyan boldogság?
– Persze, ez mégiscsak a Liverpool, minden esetben élmény a kapujában állni – mondta a Nemzeti Sportnak Bogdán Ádám, aki a West Bromwich ellen őrizte az El-döntőre készülő Liverpool kapuját. – Átlagos teljesítményt nyújtottam, a rosszabb megmozdulásokat kísérte néhány egészen jó, amitől nem kell elájulni, de örültem, hogy a nehezebb decemberi-januári időszak után újra esélyt kaptam.

Mit mondott a mester, Jürgen Klopp?
– Nem tudom, mert a meccs után Kiss Gyurival, a volt újvárosi balhátvéddel beszélgettem, aki a WBA egyik masszőre, így aztán késve érkeztem az öltözőbe. Kloppnak amúgy sem szokása személyesen eldiskurálni játékosaival, másokkal sem.

Önt az Európa-liga döntőjében nem látják védeni, és lehet, soha többé nem húzza magára a Pool mezét.
– Miért ne láthatnának? Három évig él még a szerződésem, persze bármi előfordulhat, az is, hogy kölcsönadnak. Egyértelmű célom, hogy védjek az új szezonban. Hat felnőttmeccsem volt az idén, ennél jóval több játékidőre törekszem.

Az viszont a nyári Európa-bajnokságon immár bizonyosan nem adatik meg önnek. Csalódás, hogy csak negyedik számú kapusként számított volna önre Bernd Storck?
– Az fáj, hogy előre döntött, hogy nem kaptam esélyt a versenyre, és nem lett volna módom a felkészülés alatt bebizonyítani, többre vagyok érdemes. De ha már így döntött, korrekt a részéről, hogy elárulta, negyedik számú vagyok, és nem utazom az Eb-re. Ettől még természetesen nagyon-nagyon drukkolok a válogatottnak.

BOGDÁN ÁDÁM A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN EDZŐJÉRŐL, JÜRGEN KLOPPRÓL, VALAMINT A SEVILLA ELLENI EURÓPA-LIGA DÖNTŐRŐL IS ELMONDJA A VÉLEMÉNYÉT.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Alaposan megváltozik a Loki játékstílusa; megerősítették, hogy Bárány Donát távozni készül

Labdarúgó NB I
2026.07.14. 13:43

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35