Légiósok: a Lechnél már szinte búcsúzkodnak Kádártól

2016.06.30. 13:25
A Lech Poznan alelnöke egy interjúban szinte már elköszönt Kádár Tamástól, aki iránt számos klub érdeklődik, és nagyon kicsi rá az esély, hogy a lengyelek megtartsák.

„Kádár készen áll a következő lépésre, és cseppet sem hibáztatjuk azért, mert továbbállna. Nem is állunk az útjába – mondta Piotr Rutkowski a Przeglad Sportowynak. – Büszkék vagyunk Tamásra, nagyon jó Európa-bajnoksága volt. Büszkék lehetünk a játékosmegfigyelőinkre is, hiszen ők hozták ide a klubhoz az Eb egyik felfedezettjét.” Piotr Rutkowski a Przeglad Sportowynak. – Büszkék vagyunk Tamásra, nagyon jó Európa-bajnoksága volt. Büszkék lehetünk a játékosmegfigyelőinkre is, hiszen ők hozták ide a klubhoz az Eb egyik felfedezettjét.”

A klub már az Európa-bajnokság előtt jelezte, hogy bár szívesen megtartaná a magyart, megfelelő ajánlat esetén megválik tőle. Egyre biztosabb, hogy lesz megfelelő ajánlat. Kádár iránt Angliából érdeklődnek, a Lech Poznan másfél-kétmillió eurót kérne érte, de az alelnök szerint elhúzódhat az átigazolási ügy.

„A piac az Európa-bajnokság végéig halott, csak utána pörög fel. Először a font kezd el mozogni, az angol klubok vásárolnak be. Utánuk jönnek a belga, a holland és a német klubok, mi inkább onnan számíthatunk bevételre. Türelmesnek kell lennünk a saját bevásárlólistánkkal is, mert a lánc végén vagyunk” – mondta Rutkowski.

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
6 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
23 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35