Légiósok: mennyi esély van Kádár klubváltására? Az alelnök is megszólalt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.31. 20:37
null
Kádár Tamás az utolsó pillanatokban Franciaországba igazol? Egyre kisebb az esély erre (Fotó: gloswielkopolski.pl)
Ahogy korábban beszámoltunk róla, francia értesülések szerint a Ligue 1-ben szereplő Caen az átigazolási időszak hajrájában szerződtetné a Lech Poznan és a magyar labdarúgó-válogatott védőjét, Kádár Tamást. A lengyel csapat alelnöke szerint azonban erre már nagyon kevés esély van.

Az L'Équipe információi szerint a két klub képviselői még mindig tárgyalnak egymással Kádár átigazolása kapcsán, az üzlet megkötését azonban nehezíti, hogy a játékost most már nehezen tudná pótolni a lengyel klub.

Habár Jan Urban vezetőedző korábban elárulta, hogy felkészültek a magyar játékos – akinek 2018 nyaráig van érvényes szerződése a klubbal – távozására, a napokban azt nyilatkozta, hogy nagyobb esélyt lát Kádár maradására, amit az alelnök, Piotr Rutkowski is megerősített a tegnapi sajtótájékoztatón.

A tárgyalások még mindig folynak Kádár Tamás klubváltása kapcsán, azonban az átigazolási időszaknak hamarosan vége. Elég időt kell hagynunk az általa hagyott űr betöltésére, erre viszont valószínűleg nem lesz lehetőségünk. Ez alapján kevés esélyt látok a megegyezésre, Tamás nem hagyja el a klubot úgy, hogy nem érkezik senki a helyére" – mondta Rutkowski.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
11 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik