Bundesliga: edzője még „túl csendesnek” tartja Kleinheislert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.01. 12:18
Szombaton „anyaegyesülete”, a Werder Bremen ellen léphet pályára Kleinheisler László, az SV Darmstadt labdarúgója, aki lassan beilleszkedik a „másodéves” együttesbe, és edzője, valamint csapattársai szerint erőssége lehet a klubnak.

Kleinheislerről a kreiszeitung.de készített riportot új állomáshelyén, ahol eddig 228 percet játszott, ezalatt 78 labdaérintése és egy gólpassza volt. Norbert Meier vezetőedző lendületesnek és hasznosnak tartja Kleinheislert, ám egyelőre „túl csendesnek”, azaz a pályán több aktivitást vár a középpályástól, ugyanakkor bízik benne. kreiszeitung.de készített riportot új állomáshelyén, ahol eddig 228 percet játszott, ezalatt 78 labdaérintése és egy gólpassza volt. Norbert Meier vezetőedző lendületesnek és hasznosnak tartja Kleinheislert, ám egyelőre „túl csendesnek”, azaz a pályán több aktivitást vár a középpályástól, ugyanakkor bízik benne.

Csapattársa, Peter Niemeyer elmondta, hogy a fő nehézséget a magyar válogatott játékossal a kommunikáció jelenti, hiszen úgy került a Bundesligába, hogy akkor még németül és angolul is nehezen nyilvánult meg. „Igazi sebességet tud adni a csapatnak, és az ellenfél számára kifejezetten kellemetlen tud lenni. Hiszem, hogy a szezon során segít majd nekünk” – mondta róla Niemeyer.

És hogy mit vár Kleinheisler a Werder elleni csatától? „Ha két góllal nyernénk, az már nagy eredmény lenne” – nyilatkozta a 22 éves futballista a Bildnek.

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

15.30: Bayern München–Köln (Tv: Eurosport2)
15.30: Hertha–Hamburg
15.30: Ingolstadt–Hoffenheim
15.30: Darmstadt–Werder Bremen
15.30: Freiburg–Eintracht Frankfurt
18.30: Bayer Leverkusen–Borussia Dortmund (Tv: Eurosport2)

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36