Légiósok: „Nem érdekelnek” – Bogdán Buffonnal vont párhuzamot

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
2016.10.22. 09:30
null
Bogdán Ádámot nem érdekli, hogy a közösségi médiában egy-egy hibája végigszánt a világhálón (Fotó: Action Images)
A Premier League-ben szereplő Liverpool kapusa, a másodosztályú Wigan Athleticnek kölcsönadott Bogdán Ádám a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, nem szokta elolvasni a szurkolók hozzászólásait, ezért az sem érdekli, hogy a közösségi média „kegyetlen” világában egy-egy hiba általában futótűzként terjed a világhálón. A magyar kapus jó humoráról is tanúbizonyságot tett, amikor lapunk újságírója a Wigan masszőréről faggatta.

– Éppenséggel kegyetlen is tud lenni a közösségi média, egy hiba sokkal előbb szánt végig a világhálón, mint tíz bravúr.
– Együtt tudok már vele élni, hogy pontosabban fogalmazzak, nem érdekel – mondta Bogdán Ádám a Nemzeti Sportnak. – Nem olvasom a kommentárokat. Gianluigi Buffon nyilván más szint, de azután, hogy hibázik egy hatalmasat a hétvégén, három nappal később a BL-ben fantasztikusan véd. Nekem erről mesél a kapus élete. Persze fontos értékelni, hogy mi, miért történt, mekkora az ember szerepe egy-egy hibában, de túl lehet rajta lendülni, sőt, muszáj, úgy persze könnyebb, ha bíznak az emberben.

– Amúgy mennyire öldöklő a Championship? Negyvenhat bajnoki, meccs meccs hátán.
– Folyamatosan figyelni kell magadra, én például a keddi összecsapás másnapján, noha szabadnapot kaptunk, bementem masszíroztatni.

– Biztosan egy szőke bombázó, kilencven-hatvan-kilencvenes paraméterekkel vette kezelésbe.
– Pontosan. Kilencven kiló, hatvanéves, és úgy nagyjából kilencven szál haja van a spanyol masszőrünknek. Amúgy nagyon örült nekem ő is, hogy miattam kell a szabadnapját feláldoznia. De én ezt szeretem. Mármint hogy egyre másra játsszuk a meccseket. És mert szakaszosan, öt-hat bajnoki után jön egy kis szünet a vb-selejtező miatt, kibírható. Nekem azért megvan a Championship-tapasztalatom, tudom, mi kell ebben a ligában, hogy mire figyeljek, és ha nem is olyan minőség, mint a Premier League, éppen a mérkőzés-zuhatagot szeretem benne. Úgy szeretek igazán készülni, ha tudom, hogy a hét végi szereplésért edzek – ezért volt nehéz a Liverpoolnál az utolsó három hónap.

BOGDÁN ÁDÁM A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN RÉSZLETESEN BESZÉL A KÖZÖSSÉGI MÉDIA VILÁGÁRÓL, VALAMINT A WIGAN SZEPTEMBERI NYERETLENSÉGI SZÉRIÁJÁRÓL, MAJD AZ AZT KÖVETŐ KAPOTT GÓL NÉLKÜLI SOROZATRÓL!

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Kezdődik a BL új idénye; 13 év után játszhat ismét négyes döntőt a Kaposvári VK

E-újság
2026.09.07. 23:48