Palermo: van potenciál Sallaiban és Baloghban, ezért óvják őket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.10. 12:42
null
Balogh négy bajnokin összesen 135 percet kapott a bizonyításra és a fejlődésre (Fotó: palermocalcio.it)
Jobb híján fiataljaiban, köztük a klub két magyar légiósában, Balogh Norbertben és Sallai Rolandban bízik a Palermo sportigazgatója. Daniele Faggiano szerint a bennmaradást illetően nem reménytelen a Serie A-ban kieső helyen álló klub helyzete, de azzal ő is tisztában van, hogy a folytatásban több kell annál, amit eddig mutattak.

 

„Hatékonyabb és eredményesebb teljesítményt szeretnénk nyújtani a bajnoki szünetet követően. Meggyőződésem, hogy a csapat eddig is száz százalékot adott ki magából, de látjuk, hogy ez nem elég. Így a jövőben kétszáz százalékot kell nyújtanunk minden meccsen – mondta Daniele Faggiano, aki a fiatalokban sok potenciált lát. – Mindannyian nagyon reméljük, hogy olyan játékosok, mint Sallai, Balogh vagy Lo Faso már ebben a szezonban a segítségünkre lesznek. De igaz ez Pezzellára is, akit ugyancsak nagyra tartunk, ezért hívjuk őt fel a fiatalok közül. Ezeknek a srácoknak meg kell érteniük, hogy nem szabad feladniuk a küzdelmet, viszont vigyáznunk kell velük, nehogy túl korán túl nagy feladatot kapjanak, és »megégessék« magukat.”

A Palermo 12 forduló alatt hat pontot szerzett (gólkülönbsége 9–23), ezzel a 19., utolsó előtti helyen áll a Serie A-ban.

A magyar légiósok közül Balogh négy bajnokin összesen 135 percet kapott a bizonyításra és a fejlődésre. Kétszer volt kezdő, három hete sérülés miatt nem számíthatnak rá. Sallai hat bajnokin 265 percet töltött a pályán, háromszor volt kezdő. Gólt egyik magyar támadónak sem sikerült még szereznie.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
2025.09.09. 12:23

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.08. 09:20

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:09

Tóth Balázst kezdetné az írek ellen Petry Zsolt

Magyar válogatott
2025.09.02. 12:17

Sallai gólpasszt adott, a Galatasaray legyőzte Mocsiékat

Légiósok
2025.08.30. 22:36

Bolla Bendegúz örül a továbbjutásnak, de már a kő-papír-ollóra készül

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:00
Ezek is érdekelhetik