Légiósok: Pont ilyen embereket keresünk – új edzője Nikolicsról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.21. 07:36
null
Nikolics Nemanját nagy örömmel fogadják Chicagóban
Az amerikai Chicago Fire vezetőedzője, Veljko Paunovics örömmel nyugtázta, hogy a Legia Warszawától érkező Nikolics Nemanja személyében új játékosa lesz. Az egykor a spanyol és a német első osztályban játékosként megforduló szakember elmondta, régóta ismeri a támadót.

Mint korábban megírtuk, a magyar válogatott játékosa, Nikolics Nemanja az MLS-ben szereplő Chicago Fire csapatához igazolt. A támadó távozása hetek óta téma volt a sajtóban, a hétvégén három góllal, könnyek között búcsúzott a Legiától. Újdonsült edzője, a szerb Veljko Paunovics korábban célul tűzte ki honfitársunk megszerzését, így elégedetten nyilatkozott új játékosáról.

„Régóta ismerem Nikolicsot, Szerbiában kezdte a karrierjét, ezután került Magyarországra – mondta Paunovics. Sokan szerették volna, hogy a szerb nemzeti csapatban játsszon, ám mivel magyar gyökerei is vannak, végül nem mellettünk döntött. A lényeg, hogy olyan játékosról van szó, akit folyamatosan figyeltünk.”

„Erős a gólok és a gólpasszok tekintetében is, de ő olyan ember, aki a csapatjáték mindkét elemében részt tud venni. Védekezésben segít társainak mihamarabb visszaszerezni a labdát, hogy így átvegyük az irányítást, és lehetőséget teremtsünk a gólszerzésre. Olykor ő lesz a haszonélvező, és csak be kell fejeznie az akciót, néha viszont saját magát kell majd helyzetbe hoznia.”

Végül a szakember az átigazolás előtti beszélgetésükből is megosztott néhány részletet:

„Elmondtam neki, hogy ez nem való mindenkinek, illetve azt is, hogy lesznek kihívások, és hozzá kell szoknia az itteni kultúrához. Amikor befejeztem a mondandómat, azt mondta, itt akar lenni, mert szereti a kihívásokat, és pontosan erre vágyik. No meg persze arra, hogy David Villa, Cyle Larin, Piatti vagy éppen Wright-Phillips ellen játsszon, és méltó ellenfelük legyen. Mi pedig pont ilyen embereket keresünk, akiknek magasak az elvárásaik, és hajlandóak keményen dolgozni, hogy elérjék céljukat.”

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Nikolics Nemanja és Pető Tamás: Hazaértünk és motiváltak vagyunk 

Labdarúgó NB II
2025.11.20. 17:35

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59
Ezek is érdekelhetik