Légiósok: a Fürth bejelentette Pintér Ádám szerződtetését

2017.01.28. 14:01
null
Pintér Ádám Spanyolország, Oroszország és Görögország után negyedik országban légióskodhat
A Bundesliga 2.-ben szereplő Greuther Fürth hivatalos honlapján jelentette be Pintér Ádám szerződtetését. A Nemzeti Sport Online már csütörtökön jelezte, hogy a Ferencvárostól távozó magyar válogatott futballista a német másodosztályban folytathatja pályafutását, szerződtetését pedig a hétvégén jelenti be új klubja.

 

A két klub közötti megállapodásról már korábban beszámolhattunk, ezúttal hivatalosan is megerősítést nyert a transzfer. Az átigazolási összeget a felek nem hozták nyilvánosságra.

A középpályás 2018 nyaráig kötelezte el magát új klubjához, opciós hosszabbítási lehetőséggel. Pintér hétfőn már új klubjában jelentkezik edzésre.

Tapasztalt játékossal erősítettünk, írta honlapján a német klub, megemlítve Pintérről, hogy válogatott, de játszott már a spanyol élvonalban és BL-selejtezőben is.

A Greuther Fürth 17 forduló elteltével a 12. helyen áll a 18 csapatos német másodosztályban, előnye hét pont az osztályozós pozícióban lévő Arminia Bielefeld előtt.

Mint ismert, a Ferencváros már decemberben a második csapatához irányította a 2015 nyarán Görögországból szerződtetett Pintér Ádámot, aki a téli felkészülést sem kezdhette meg az első kerettel.

A német klub eredményességéért a jövőben így már három magyar dolgozhat: Pintér mellett a kapus Megyeri Balázs, valamint az együttes vezetőedzője, Radoki János.

Pintér Ádám (jobbra) és menedzsere, Esterházy Mátyás
Pintér Ádám (jobbra) és menedzsere, Esterházy Mátyás


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők:
Bognár István (DVTK), Botka Endre (Bp. Honvéd), Julian Koch (német, Fortuna Düsseldorf – Németország), Amadou Moutari (nigeri, Anzsi Mahacskala – Oroszország), Janek Sternberg (német, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, az ősszel kölcsönben Darmstadt 98 – Németország)
Kölcsönből visszatérők: Holczer Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Dinko Trebotic (horvát, Bnei Jehuda – Izrael)
Távozók: Busai Attila (DVTK), Csilus Ádám (soroksári kölcsön után Puskás Akadémia FC), Gyömbér Gábor (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Cristian Ramírez (ecuadori, FK Krasznodar – Oroszország)
Kölcsönbe távozók: Jova Levente (Soroksár), Popov Patrik (Soroksár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Radó András (kölcsönvenné a Haladás), Florian Trinks (német, Erzgebirge Aue – Németország, próbajáték)

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
10 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
Tegnap, 22:31

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04