Légiósok: Ha még egy fél évet elpocsékolok... – Kalmár

Vágólapra másolva!
2017.02.14. 10:44
Kalmár Zsolt, az RB Leipzigtől kölcsönbe a dán Bröndbyhez szerződő középpályás a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt döntésének okairól, valamint jövőbeli céljairól.

„Németországban szerettem volna maradni, sajnos erre nem volt lehetőség. Bódog Tamással (a Bröndby edzői stábjának tagja – a szerk.) korábban is tartottam a kapcsolatot, nagyon jóban vagyok vele. Mondta, hogy ilyen típusú játékosra van szükségük, mint amilyen én vagyok, és megkérdezte, hogy szeretnék-e odamenni. Sokat gondolkodtam azon, mi lenne a legjobb a fejlődésem szempontjából, végül úgy döntöttem, hogy távoznom kell. Kisebb visszalépés, de úgy érzem, ha jó szezont futok, feljebb tudok még kapaszkodni” – mondta Kalmár Zsolt, aki Bernd Storck szövetségi kapitánnyal is egyeztetett az aláírás előtt.Kalmár Zsolt, aki Bernd Storck szövetségi kapitánnyal is egyeztetett az aláírás előtt.

„Másfél évre szóló kölcsönszerződést kötöttünk, azon vagyok, hogy ez idő alatt újra felépítsem magam, és visszakerüljek a Bundesligába. Az edző elmondta, hogy mit vár tőlem, mit kell csinálnom védekezésben és támadásban, ezt próbálom elsajátítani. Azzal számolok, hogy kezdő leszek.”

Bár a nyáron bizonytalan volt a helyzete a Bundesliga újoncánál, Kalmár akkor úgy határozott, hogy marad és megküzd a helyéért. Utóbb kiderült, hogy rosszul döntött, most azonban éppen időben szánta rá magát a váltásra.

„Nagyon sok játékos érkezett nyáron, én azonban maradni akartam, hogy megküzdjek a helyemért. Sajnos nem kaptam lehetőséget a bizonyításra, ezért úgy éreztem, hogy télen váltanom kell, hiszen ha még egy fél évet elpocsékolok, akkor nagyon nehéz lett volna visszajutni az élvonalba. Ezért döntöttem a Bröndby mellett, és nem bántam meg, hogy eljöttem, hiszen nagy klubhoz kerültem” – zárta gondolatait a középpályás.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 16:13

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

Bundesliga: megtörné góltalanságát az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 10:55

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12
Ezek is érdekelhetik