Légiósok: Ki kell érdemelnem a lehetőséget – Nagy Dominik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.27. 10:00
null
Nagy Dominik bemutatkozása továbbra is várat magára (Fotó: futbolfejs.pl)
A Legia Warszawa magyar játékosa, Nagy Dominik korábbi klubjával, a Ferencvárossal hasonlította össze jelenlegi együttesét, valamint szóba került a csapatba való kerülés nehézsége is.


„Hazájában mindkét együttes topcsapatnak számít, ugyanazon a szinten vannak. Tagadhatatlan ugyanakkor – ha a két csapatot egymással hasonlítom össze –, hogy a Legiának jobb játékosai vannak, akik minőségibb gárdát alkotnak egy kissé magasabb szinten. Hogy mekkora a különbség, azt nem tudom megmondani, de a Legia az erősebb csapat” – hasonlította össze Nagy Dominik a Legiát és a Ferencvárost.

A magyar középpályás tétmeccsen való debütálása továbbra is várat magára, ennek ellenére nincs elkeseredve, elmondása szerint ki kell érdemelni a lehetőséget.

„Tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű a helyzetem. Nem várhatom el, hogy rögtön a csapatba kerüljek. Ki kell érdemelnem a lehetőséget, várni az esélyre, ezt tudom. Mindazonáltal türelmes vagyok” – mondta Nagy a futbolfejs.pl-nek.

Legfrissebb hírek

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
1 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
2 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
10 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
22 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
23 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
Tegnap, 9:45

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08