U19: a kimaradó Tajti az edzővel nem beszélt, a kerethirdetésről sem tudott

2017.03.16. 09:13
null
„Az elsődleges célom, hogy felkerüljek a Málaga első csapatához” (Fotó: Facebook/Tajti Matyi)
A Málaga 18 éves magyar labdarúgója, Tajti Mátyás tudomásul vette, hogy kihagyták az U19-es Eb-elitkörre készülő keretből. A Barcelonát tavaly nyáron elhagyó középpályás nem fél attól, hogy  az elveszett tehetségek sorsára jut Málagában.

 

– Michael Boris szövetségi edző a következőket mondta a Nemzeti Sportnak, amikor kiderült, hogy nem számít a játékára: az U19-es válogatott megvan ön nélkül is. Mit szól ehhez?
– Elfogadom a szövetségi edző döntését, úgy érzem, a pályán mindent megtettem, amit tudtam, de a jelek szerint nem volt elég – mondta Tajti Mátyás, a Málaga B-csapatának labdarúgója, aki meglepetésre kimaradt a csehországi U19-es elitkörre (március 21-27.) készülő U19-es válogatott keretéből.

Töltet – Malonyai Péter jegyzete
Ha Tajti Mátyás azt mondja, hogy elégedett, hogy van még ideje – örülök neki, hiszen nincs rosszabb egy rinyálós futballifjoncnál. A fiatalember nyugalmához, önbizalmához képest mellékes, hogy jómagam kevésbé vagyok elégedett, s szerintem némi időpocsékolást már az orrára húzhatnak Tajtinak.
A jegyzetet itt olvashatja el!
– Csalódott?
– Egyelőre nem. Az elsődleges célom, hogy felkerüljek a Málaga első csapatához. Ez áldozatokkal jár.

– Milyen a kapcsolata Michael Borisszal? Egyeztetett a kihagyásáról a szövetségi edzővel?

– Az edzővel nem beszéltem. A kerethirdetésről sem tudtam, miután napvilágot láttak a nevek, a társaim kérdezték tőlem, miért nem vagyok benne…

– Kétezer-tizenöt szeptemberében az FC Barcelona nem engedte el a válogatottba: vajon ez is közrejátszhatott a döntésben, vagy itthon azt gondolhatják, nem is akar jönni?
– Ez is benne van. Amikor kijöttem, a válogatott részletes éves programot küldött a Barcelonának és most a Málagának is. Minden hónapban lett volna összetartás, valamelyik egy-két hetes, de a klub nem engedett el mindegyikre, azzal az indokkal, az ő játékosuk vagyok, szükségük van rám, nem azért szerződtettek, hogy csak fél hónapot legyek a csapattal. Nehéz megtalálni az egyensúlyt.

– Ha a jövőben lehetőséget kapna, vállalná a válogatottságot?
– Természetesen. Szívesen megyek haza, megtiszteltetés számomra a magyar címeres mez.

– Januárban azt nyilatkozta, hogy edzhetett a Málaga felnőttcsapatával – azóta kapott meghívót a profik közé?
– Azóta nem. De nem dőlök a kardomba, van még időm, nem szeretném siettetni a dolgokat. Az első csapatnál is vannak gondok, és egyelőre azzal foglalkoznak.

– Mennyi időre van szüksége, hogy az első csapatnál kerettag legyen?
– Spanyolországban végig kell járni a szamárlétrát. Már azzal elégedett vagyok, hogy ifjúságiként a második csapatban szerepelhetek, hiszen a fiatalok közül mindössze hárman kerültünk fel. Általában húsz-huszonegy éves korban kerülnek stabilan az első csapatba a játékosok. Tehát két-három év kell még, hogy odaérjek. Fizikailag jobban bírom a mérkőzéseket, emiatt magabiztosabbnak érzem magam a pályán. Amióta Málagában vagyok, mindennel együtt körülbelül harminc bajnoki van mögöttem, nagy része a B-csapatban, míg az U19-be visszajátszom a rangadókra. Ez jelentős különbség Barcelonához képest.

– Noha többször azt mondta, nem tartja magát olyan különlegesnek, mint amit állítanak a szakértők, de nem fél attól, hogy az elveszett tehetségek sorsára jut?
– Nem szabad ezzel foglalkoznom, mert görcsössé tenne. Csak arra koncentrálok, hogy minél többet játsszak, és stabilan szerepelhessek az első osztályban. Nap mint nap ezért dolgozom, de nem dől össze a világ, ha végül nem sikerül.

– Milyen jövőképe van a Málagában?
– Nyolc forduló van hátra a negyedosztályú bajnokságból, s tizennégy pontos előnnyel vezetjük a mezőnyt. Ha sikerül megnyernünk – és a rájátszást is –, akkor felkerülünk a harmadosztályba. Most hosszabbítottam kétezer-tizenkilencig a Málagával, mindenképpen itt szeretném folytatni a pályafutásomat.
Legfrissebb hírek

Madridban mérkőzött meg a Reallal a Puskás Akadémia U16-os és U19-es csapata

Minden más foci
2026.02.18. 08:06

A Csíkszereda bejelentette Tajti Mátyás szerződtetését

Minden más foci
2026.02.06. 17:33

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

Balhé az utánpótlásmeccsen, örökre eltiltották a játékvezetőt megütő és megrúgó játékost

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 17:51

Németh Hunor vezérletével sima győzelem Feröer ellen

Magyar válogatott
2025.11.15. 20:22

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:10

Nincs meg a spanyolok tizedik U19-es Eb-címe, a hollandok öngóllal győztek a döntőben

Minden más foci
2025.06.26. 22:03