Légiósok: Kocsis Gergő több mint egy évet várt erre

2017.04.24. 18:10
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő DAC 23 éves magyar futballistája, Kocsis Gergő súlyos térdsérülése után először játszott végig egy teljes tétmeccset – több mint egy évet várt erre.

„Több mint egy éve játszottam végig egy teljes tétmérkőzést, még a Puskás Akadémiával, úgyhogy tényleg nagyon jó érzés volt újra pályán lenni, és kilencven percet játszani. Maradéktalanul azért nem vagyok elégedett a teljesítménnyel, de úgy gondolom, hogy egy év után megpróbáltam a maximumot kihozni magamból, és ahhoz képest egészen jól sikerült a meccs” – nyilatkozta a klub honlapjának Kocsis Gergő.

A magyar légiós a szombati meccsről elmondta, az első félidejük gyengébb volt, mint a második, sok labdát eladtak, sok volt a pontatlanság, de az öltözőben rendezték a sorokat, és fordítani tudtak.

Kocsis reméli, hogy a következő meccsen is lehetőséget kap, ebben segítheti, hogy Ljubicic begyűjtötte kilencedik sárga lapját, így eltiltás miatt nem játszhat.„Több mint egy éve játszottam végig egy teljes tétmérkőzést, még a Puskás Akadémiával, úgyhogy tényleg nagyon jó érzés volt újra pályán lenni, és kilencven percet játszani. Maradéktalanul azért nem vagyok elégedett a teljesítménnyel, de úgy gondolom, hogy egy év után megpróbáltam a maximumot kihozni magamból, és ahhoz képest egészen jól sikerült a meccs” – nyilatkozta a klub honlapjának Kocsis Gergő.

A magyar légiós a szombati meccsről elmondta, az első félidejük gyengébb volt, mint a második, sok labdát eladtak, sok volt a pontatlanság, de az öltözőben rendezték a sorokat, és fordítani tudtak.

Kocsis reméli, hogy a következő meccsen is lehetőséget kap, ebben segítheti, hogy Ljubicic begyűjtötte kilencedik sárga lapját, így eltiltás miatt nem játszhat.

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2026.09.04. 23:48