Légiósok: Torvund góllal mutatkozott be a Sunderlandnél

2017.07.27. 16:34
Mint azt előre jeleztük, Torvund Alexander az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Sunderlandnél jár próbajátékon. A Vasas Kubala Akadémia U17-es magyar válogatott támadója hétfő óta tartózkodik a klubnál, és az elmúlt napokról beszélt a vkla.hu-nak.

„Először orvosi vizsgálaton vettem részt, majd teszteket futottam, később pedig már kezdődött az edzés. A csapattársak hamar befogadtak, segítettek mindenben. Kedden a tréning a támadás felépítéséről és annak befejezéséről, majd az utána lévő regenerációról és a másnapi meccsről szólt. Szerda délben volt meccsünk a Sheffield Wednesday ellen, a mérkőzés 1–1 lett, amiből egy góllal és jó játékkal vettem ki a részem. A hátralévő programok között szerepel szombaton egy Huddersfield elleni összecsapás is.”„Először orvosi vizsgálaton vettem részt, majd teszteket futottam, később pedig már kezdődött az edzés. A csapattársak hamar befogadtak, segítettek mindenben. Kedden a tréning a támadás felépítéséről és annak befejezéséről, majd az utána lévő regenerációról és a másnapi meccsről szólt. Szerda délben volt meccsünk a Sheffield Wednesday ellen, a mérkőzés 1–1 lett, amiből egy góllal és jó játékkal vettem ki a részem. A hátralévő programok között szerepel szombaton egy Huddersfield elleni összecsapás is.”

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

Klasszikus Moyes-győzelemmel rajtolt az Everton, Glasner zakóval mutatkozott be Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.08.22. 18:04

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35