Légiósok: Szoboszlai beállt, és a meccs embere lett

2017.11.03. 20:38
Szoboszlai Dominik csereként beállva két gólt szerzett az FC Lieferingben, amely hátrányból fordítva 4–2-es győzelmet aratott az Austria Lustenau vendégeként az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.

A 17. életévét október 25-én betöltő magyar középpályás az elmúlt fordulóban, az Innsbruck elleni 1–0-s győzelem során nem lépett pályára, ezúttal pedig a kispadon kezdett. Szoboszlait aztán a szünetben, 1–1-es állásnál becserélte edzője, ami nyerő húzásnak bizonyult.

A korosztályos válogatott futballista 68. percben szerzett góljával fordított a Liefering, melynek negyedik találatát a 80. percben ugyancsak Szoboszlai lőtte, aki először duplázott az osztrák másodosztályban. Honfitársunk 17 forduló után öt találatnál jár a bajnokságban, csapattársai közül nála csak a zambiai Enock Mwepu (6) eredményesebb.

SZOBOSZLAI DOMINIK GÓLJAI

A Liefering ezzel a győzelmével véget vetett hatmeccses idegenbeli nyeretlenségi sorozatának, s bár maradt a tabella negyedik helyén, hátránya csak három pont a listavezető Ried mögött.

Az Austria Lustenauban végigjátszotta a mérkőzést a 18 esztendős Tiefenbach Dániel, a magyar támadó (sorozatban) negyedszer lépett pályára az Erste Ligában.

AUSZTRIA, ERSTE LIGA
17. FORDULÓ

Austria Lustenau–Liefering 2–4

DÁNIA, SUPERLIGA
15. FORDULÓ
Midtjylland–Helsingör 2–1
Midtjylland: Korcsmár Zsolt eltiltás miatt nem lépett pályára.

HONGKONG, PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ

Kitchee–Warriors 4–1
Kitchee: Vadócz Krisztián végigjátszotta a mérkőzést.

OLASZORSZÁG, SERIE B
13. FORDULÓ
Pescara–Palermo 2–2
Palermo:Balogh Norbert nem volt tagja a meccskeretnek.

Legfrissebb hírek

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
19 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:36

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03