DAC: Kalmár húzóember, Holman lenyűgözte Rossit

Vágólapra másolva!
2017.12.14. 11:39
A szlovák élvonalbeli DAC labdarúgócsapatának vezetőedzője, Marco Rossi értékelte a dunaszerdahelyiek őszi szezonját. Az együttes a 4. helyen telel, az olasz szakember szót ejtett többek között Kalmár Zsoltról és a Slovan Bratislavát erősítő Holman Dávidról is.

„…Mindenképpen szükségünk lenne még egy húzóemberre, hiszen amikor Kalmárnak vagy Pacindának nem megy a játék, akkor problémáink vannak. Ez történt például a Sároseperjes elleni idegenbeli vagy a Nyitra elleni hazai találkozón – idézi az fcdac.sk Marco Rossit. Szükségünk van alternatívákra, olyan labdarúgókra, akik hasonló kvalitásokkal rendelkeznek, mint az említett futballisták, és akik képesek együtt játszani a jelenlegi kulcsembereinkkel.”„…Mindenképpen szükségünk lenne még egy húzóemberre, hiszen amikor Kalmárnak vagy Pacindának nem megy a játék, akkor problémáink vannak. Ez történt például a Sároseperjes elleni idegenbeli vagy a Nyitra elleni hazai találkozón – idézi az fcdac.sk Marco Rossit. Szükségünk van alternatívákra, olyan labdarúgókra, akik hasonló kvalitásokkal rendelkeznek, mint az említett futballisták, és akik képesek együtt játszani a jelenlegi kulcsembereinkkel.”

„Számomra mindig a saját játékosaim a legjobbak – mondta a Honvéd korábbi edzője arra a kérdésre, hogy szerinte ki a liga legjobb futballistája. – Nehéz egyvalakit mondani, hiszen több, jó képességű futballista is van a bajnokságban. Nagyon tetszik a trencséni középpályások, El Mahdioui, Ubbink és Van Haaren játéka, viszont a zsolnaiak középpályásai is komoly szinten vannak. Nagyra tartom a trencséni támadót és a góllövőlista éllovasát, Jangát, de a Slovanban futballozó Holmant is, akit még a Ferencvárosból ismerek. A Rózsahegy jobbszélsője, Daniel szintén remek labdarúgó. A szlovák élvonalban sok jó játékos van.”

Legfrissebb hírek

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

Minden más foci
16 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
23 órája

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Futsal Eb: Marco Rossi is gratulált a történelmi győzelemhez

Magyar válogatott
2026.01.25. 13:33

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik