Légiósok: a Salzburg nevezte Szoboszlait az Európa-ligára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.03. 18:31
null
Szoboszlai Dominik az utánpótlás-válogatott mezében (Fotó: Nemzeti Sport)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja összegezte, kikkel frissítette a keretét az Európa-liga versenyben lévő 32 csapata a tavaszi egyenes kieséses szakaszra – ebből kiderül, hogy a Red Bull Salzburg nevezte Szoboszlai Dominiket is.

 

Mint ismert, a Red Bull Salzburg utánpótlásában pallérozódó Szoboszlai Dominik néhány hete új, profi szerződést kapott az osztrák bajnokcsapattól.

A 17 éves magyar játékos 2021-ig szóló megállapodást írt alá, amely lehetővé teszi, hogy a tavaszi szezonban ne csak a második ligás Lieferingben, hanem a Salzburgban is pályára lépjen. (Bár felkészülési meccseken több gólt is szerzett már, az első tavaszi bajnokira, az Admira elleni szombati összecsapásra nem nevezték.)

A Salzburg a spanyol Real Sociedaddal találkozik a legjobb 16 közé jutásért az Európa-ligában; az első mérkőzés február 15-én San Sebastiánban lesz, a visszavágót február 22-én játsszák Ausztriában.

Az osztrák együttes Szoboszlai mellett a tehetségét szintén a Lieferingben megcsillantó fiatal zambiai középpályást, Enock Mweput és a télen Leverkusenből szerződtetett brazil védőt, André Ramalhót nevezte be új játékosként az El-be.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

Szoboszlai: A rögzített helyzeteket még gyakorolnunk kell

Angol labdarúgás
2026.08.03. 10:29

Felkészülés: Kerkez gólpasszt adott, a Liverpool kettővel vezetett, mégis kikapott a Leedstől

Légiósok
2026.08.03. 00:22

Szoboszlai a legesélyesebb, hogy a Liverpool csapatkapitány-helyettese legyen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.02. 14:36

Jones dühöngött, Cimikasz eldobta a karszalagot – Szoboszlait kérdezték a meccs utáni afférról

Angol labdarúgás
2026.07.31. 14:27

Szoboszlai Zsolt: Büszkének kell lenni arra, ha a világon bárhol kimondják a Szoboszlai nevet, akkor nagy eséllyel tudják, honnan jött, mit csinál

Légiósok
2026.07.31. 09:05