Légiósok: Bese 90 percet kapott, másodszor nyert a Le Havre

Vágólapra másolva!
2018.08.31. 21:54
Bese Barnabás végigjátszotta az Orleans elleni bajnokit, csapata, a Le Havre pedig kétgólos győzelmet aratott a francia másodosztály hatodik fordulójában.

Zinédine Ferhat sarokrúgása után Denys Bain fejelt a kapu jobb oldalába, a 22. percben megszerezve a vezetést a hazai pályán futballozó Le Havre-nak (1–0). Az eddigi öt fordulóban egy győzelem és egy vereség mellett három döntetlent játszó együttesben kezdőként lépett pályára a magyar válogatott Bese Barnabás.Denys Bain fejelt a kapu jobb oldalába, a 22. percben megszerezve a vezetést a hazai pályán futballozó Le Havre-nak (1–0). Az eddigi öt fordulóban egy győzelem és egy vereség mellett három döntetlent játszó együttesben kezdőként lépett pályára a magyar válogatott Bese Barnabás.

A 29. minutumban Alimani Gory lőtte ki kapásból, 19 méterről az Orleans hálóját őrző Gauthier Gallon kapujának bal alsó sarkát, megduplázva a hazai fórt (2–0).

Fordulást követően Armand Laurienté góljával szépített a vendégcsapat, ám mielőtt még igazán nagy bajba kerülhetett volna a Le Havre, Jamal Thiaré találatával visszaállt a kétgólos különbség (3–1).

A Le Havre a második győzelmét szerezte meg a francia másodosztályú bajnokságban, és feljött a tabella nyolcadik helyére.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
6. FORDULÓ

Le Havre–Orleans 3–1 (Bain 22., Gory 29., Thiaré 79., ill. Laurienté 64.)

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
34 perce

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
Tegnap, 23:04

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Gólszüret a Ligue 1-ban: a PSG hat, a Lille hét gólnál állt meg

Francia labdarúgás
2025.08.30. 23:19

Nehéz anyagi helyzetbe került az előző idényben BL-induló elit ligás csapat

Francia labdarúgás
2025.08.26. 12:42

De Zerbi is kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta a véleményét Rabiot balhéjáról

Francia labdarúgás
2025.08.22. 16:03

„A futballban mindenki hazudik” – édesanyja vette védelmébe az öltözőben verekedő Rabiot-t

Francia labdarúgás
2025.08.22. 11:05
Ezek is érdekelhetik