Légiósok: A DVTK nem azt kommunikálta, ami valójában történt – Ugrai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.03. 12:18
Ugrai Roland, a görög Atromitosz magyar labdarúgója beszélt arról, miért kellett Diósgyőrből távoznia, s hogyan került a Megyeri Balázst is foglalkoztató klubhoz.

Mint ismert, a 25 éves válogatott támadóval a DVTK augusztus végén szerződést bontott. Ugrai Roland pedig így a görög élvonalba szerződött.

„A legutóbbi másfél hónapban karrierem egyik legnehezebb periódusát éltem. Sajnos ilyen a profi futball. Egyszer fent, egyszer lent. Immár újult erővel igyekszem helytállni Görögországban – kezdte a Digi Sport Reggeli Start című műsorban adott interjúját Ugrai Roland. – Nem jó emlékekkel távoztam Diósgyőrből. A klub nem azt kommunikálta, ami valójában történt. Busai Attilára és rám próbálták hárítani a felelősséget. Az idő majd eldönti, valóban mi voltunk-e a probléma okozói. Örülök, hogy sikerült jó helyre igazolnom. Jól kezdtem, de ez csak egy hosszú útnak a eleje.”

„Három fordulóig voltunk a DVTK első számú csapatának keretében. [Busai] Attila mindháromszor kezdő volt, majdnem minden meccset végigjátszott. Az én esetemben érezni lehetett, hogy hamarosan kitesznek a keretből. Az első találkozón kezdő voltam, de lecseréltek, a másodikon a kispadról álltam be, a harmadikon pedig nem léptem pályára. Azt mondták, nem megfelelő a hozzáállásunk. Ez részben igaz, én például nem teljesítettem úgy, ahogy tavasszal. Szerintem azonban nem ez volt a legfőbb probléma velünk.”

„Sohasem voltam még klub nélkül. Magyarországon két-három csapat kivételével szinte mindenki megkeresett, így aggódnom nem kellett a folytatás miatt. Szerettem volna külföldre szerződni. A görög lehetőség Megyeri Balázson keresztül adódott. A segítségével a klub felvette a kapcsolatot menedzsereimmel, Filipovics Vladannal és Szabó Tiborral. Megyeri Balázsnak sokat köszönhetek, jókat mesélt rólam az edzőnek.”

„Régóta szerettem volna külföldön futballozni. Decemberben volt lehetőségem elszerződni Magyarországról, de az összeg, amit kínáltak értem, nem volt megfelelő a DVTK számára. Nem jelentett ez gondot, jól éreztem magamat Diósgyőrben. Bódog Tamás vezetésével remek csapatunk volt, harcban voltunk a kupáért, majd átadták az új stadiont is.”

„Környezetváltásra volt szükségem. Tudom, hogy idővel ez a diósgyőri időszak is megszépül, hiszen sokat kaptam a klubtól, ott lettem válogatott játékos.”

„A nemzeti csapattal egyelőre nem szeretnék foglalkozni. Ha jól játszom, úgyis behívnak”
– tette hozzá Ugrai, aki három görög első osztályú bajnokin összesen két gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23