Légiósok: lépésről lépésre fejlődne a fiatal magyar Svájcban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 14:53
Kecskés Ákos kalandja a Luganónál nem indult fényesen, egy súlyos sérülés sokáig megakadályozta, hogy pályára lépjen új együttesében, de az elmúlt időszakban rendre megkapta a lehetőséget a svájci bajnokságban szereplő, jelenleg a 7. helyen álló csapatnál.

„Nagyon nehéz időszak volt, miután megérkeztem Luganóba, gyorsan súlyos térdsérülést szenvedtem, ami miatt hosszú időre kiestem. Amikor lehetőséghez jutottam, megmutattam, hogy értékes tagja lehetek a csapatnak. Mindenáron bizonyítani szerettem volna, mert a csapat bízott bennem, én pedig szerettem volna ezt meghálálni” – idézi a 23 éves középhátvéd szavait a rsi.ch.

Kecskés február 16-án mutatkozhatott be a svájci élvonalban, azóta a csapata négy forduló alatt hét pontot szerzett – és csupán két gólt kapott. Bár a legutóbbi, Basel elleni 1–1 során eltiltás miatt nem léphetett pályára, a szombati, St. Gallen elleni idegenbeli találkozón visszatérhet a védelem szívébe.

„Jó formában vagyunk, a csapat egységes, kevesebb gólt kapunk, mint a korábbi mérkőzéseken, ezzel együtt az eredmények is jönnek – tette hozzá a magyar futballista, aki tudja, hogy sok munka vár még rá: – Minden téren fejlődnöm kell még, fiatal vagyok, lépésről lépésre szeretnék haladni a dolgokkal.”„Nagyon nehéz időszak volt, miután megérkeztem Luganóba, gyorsan súlyos térdsérülést szenvedtem, ami miatt hosszú időre kiestem. Amikor lehetőséghez jutottam, megmutattam, hogy értékes tagja lehetek a csapatnak. Mindenáron bizonyítani szerettem volna, mert a csapat bízott bennem, én pedig szerettem volna ezt meghálálni” – idézi a 23 éves középhátvéd szavait a rsi.ch.

Kecskés február 16-án mutatkozhatott be a svájci élvonalban, azóta a csapata négy forduló alatt hét pontot szerzett – és csupán két gólt kapott. Bár a legutóbbi, Basel elleni 1–1 során eltiltás miatt nem léphetett pályára, a szombati, St. Gallen elleni idegenbeli találkozón visszatérhet a védelem szívébe.

„Jó formában vagyunk, a csapat egységes, kevesebb gólt kapunk, mint a korábbi mérkőzéseken, ezzel együtt az eredmények is jönnek – tette hozzá a magyar futballista, aki tudja, hogy sok munka vár még rá: – Minden téren fejlődnöm kell még, fiatal vagyok, lépésről lépésre szeretnék haladni a dolgokkal.”

SVÁJC, SUPER LEAGUE
25. FORDULÓ
19.00:
St. Gallen–Lugano
Lugano: Kecskés Ákos, Vécsei Bálint

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Vécsei Bálint: Siker után könnyebb a meccsre készülni

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 10:40

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten a nyitányon

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 09:53

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
2025.07.18. 23:02

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
2025.07.18. 11:15

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39
Ezek is érdekelhetik