Légiósok: Nem ültünk fel a provokációiknak – Kalmár Zsolt

2019.04.16. 13:56
Kalmár Zsolt szerint akár hét-nyolc góllal is nyerhetett volna csapata, a dunaszerdahelyi DAC a hétvégi bajnokin (Sered, 5–0), és a cél a következő fordulóban is a gólzáporos győzelem – a szlovák labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján a nagymihályi csapat (Zemplín Michalovce) lesz az ellenfél.

„Az igazat megvallva, nehezebb találkozóra számítottam, de a két korai találatunk könnyebbé tette az összecsapás menetét. Úgy gondolom, hogy végig a kezünkben tartottuk a meccset, akár hét-nyolcgólos sikert is arathattunk volna” – idézi a dunaszerdahelyi klubhonlap Kalmár Zsoltot, aki elmondta: a siker egyik kulcsa az volt, hogy felkészültek a szerediek agresszív futballjára.„Az igazat megvallva, nehezebb találkozóra számítottam, de a két korai találatunk könnyebbé tette az összecsapás menetét. Úgy gondolom, hogy végig a kezünkben tartottuk a meccset, akár hét-nyolcgólos sikert is arathattunk volna” – idézi a dunaszerdahelyi klubhonlap Kalmár Zsoltot, aki elmondta: a siker egyik kulcsa az volt, hogy felkészültek a szerediek agresszív futballjára.

„Egész héten készültünk arra, hogy a szerelési kísérleteik késni fognak néhány ütemet, és ha nincs a közelben a labda, akkor provokálni fognak bennünket. Mentálisan felkészültünk erre, így nem ültünk fel a provokációiknak” – mondta a meccsen büntetőből a kapuba találó középpályás.

S hogy mi következik most?

„Reméljük, hogy a hétvégén hasonló különbségű győzelmet aratunk majd a Nagymihály ellen is.”

A DAC a második, a házigazda Zemplín Mihalovce az ötödik helyen várja a 27. forduló szombati mérkőzését. A Slovan már megnyerte a bajnokságot.

Legfrissebb hírek

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
6 órája

Harmadik lett az ETO FC a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
22 órája

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Az angol másodosztályban folytathatja a 21 éves magyar középpályás – sajtóhír

Légiósok
2026.06.23. 10:09

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04

A Como érvényesítette az opciót, Bősze Levente az olasz klubban marad

Légiósok
2026.06.16. 13:10

Robert Klauss a DAC új vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2026.06.05. 21:32
Ezek is érdekelhetik