DAC: Vida a szlovák élvonal mindegyik csapatának lőtt gólt

K. Zs.K. Zs.
2019.10.07. 11:28
null
Vida Kristopher (Fotó: dac1904.sk)
A DAC Vida Kristopher góljával győzött 2–1-re a nagyszombati csapat vendégeként szombaton a szlovák labdarúgó-bajnokság élvonalában. A magyar játékos ezzel teljessé tette gyűjteményét: immár a Fortuna Liga – jelenlegi – mindegyik csapata ellen szerzett gólt.

 

„Szerettem volna már a Nagyszombatot is kipipálni. Egyrészt ez volt az a stadion, ahol még nem sikerült nyernünk, ráadásul csak ellenük nem rúgtam korábban gólt. Egy-egy után győztes gólt lőni fantasztikus érzés – idézi a dunaszerdahelyi klub honlapja Vida Kristophert, akinek a Spartak elleni volt a hatodik gólja a 2019–2020-as bajnoki idényben. – Rendkívül motiváltak voltunk, nagyon akarta ezt a győzelmet a csapat. Úgy gondolom, hogy végig egységesen küzdöttünk, nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A Nagyszombat remek együttes, megszenvedtünk vele. Főleg a második vezető gólunk után kezdtek el dominálni, csak nehezen tudtunk kijönni a szorításukból, de nagyon sokat dolgoztunk és megérdemeltük ezt a három pontot. Ha a múlt heti, Zsolna elleni győzelem után most pontokat veszítünk, akkor az a siker nem ért volna sokat. Így viszont nagyon nagy értéke van számunkra, és egyértelműen versenyben maradtunk a jó helyezésekért.”

A DAC 11 forduló után 22 ponttal a harmadik helyen áll a szlovák bajnokságban, a Slovan (26) és az MSK Zilina (26) előzi meg.

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Román Liga 2: Vida gólt szerzett Husztiék ellen – videó

Minden más foci
2026.09.06. 14:28

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57