DAC: Kell egy-két meccs, mire visszanyerem a formám – Kalmár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.02. 15:31
null
Kalmár Zsolt egyre jobb formába lendül (Fotó: dac1904.sk)
A harmadik helyen álló DAC a Fortuna Liga 21. fordulójában 2–2-es döntetlent ért el idegenben a második helyen található Zsolnával szemben, így megmaradt a két csapat közötti négypontos különbség. A mérkőzés után a dunaszerdahelyiek középpályása, Kalmár Zsolt értékelt a klub hivatalos oldalának.

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, mindkét csapat támadni akart. Úgy gondolom, hogy ha több ilyen felfogású együttes lenne a ligában, az még nagyobb színvonalat képviselne, hiszen mindkét gárda bátran felvállalta a támadójátékot és sokat futott. Le a kalappal mindegyik csapattársam előtt, kiváló meccset játszottunk, de így is kicsit mérges vagyok, mivel kiengedtük a kezünkből a három pontot. Sajnos a második félidő elején nagyon mélyen védekeztünk, így saját magunkra húztuk az ellenfelet, és kaptunk két elkerülhető gólt.”

„Kettő–kettő után azonnal gyors letámadásra váltottunk, s a hazaiak nem is tudták könnyen kihozni és járatni a labdát. A visszaállást és a gyors letámadást kellene összhangba hozni. Szeretnék köszönetet mondani azoknak a szurkolóknak, akik eljöttek és biztattak minket, hiszen csak közös erővel tudunk eredményesek lenni. Remélem, hogy az e heti két meccsen is kint lesznek a stadionban, és együtt örülünk majd a sikereknek. Szerdán a Poprád elleni kupatalálkozón egyértelműen a továbbjutás a cél.”

A válogatott játékosnak novemberben eltört a bokája, a téli alapozásnál fokozatosan kapott terhelést, s bár egyre jobban érzi magát a pályán, még mindig szüksége van egy kis időre, hogy százszázalékos legyen.

„Megmondtam, hogy kell egy-két meccs, mire ismét visszanyerem a formám. A zsolnai mérkőzés hetének mindegyik napján az edzések mellett külön is fejlesztettem a gyorsaságom és az erőnlétem. Még nem vagyok teljesen fitt, de nagyjából nyolcvanszázalékosra már visszatornáztam magam. Minél többet játszom, annál jobb formába tudok kerülni. Érzem magamban az erőt, a magabiztosságot és remélem, hogy az eredmények is jönni fognak.”

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53