KoroNapló: Gulácsi Péter, a főállású apuka

2020.03.28. 07:35
Egyéni edzésterv alapján készül, valamint feleségével közösen, „főállásban” vezeti a háztartást Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott és az RB Leipzig kapusa, aki naponta kétszer főz, ám a bevásárlásban a klubja segít neki.

 

„Kedd óta ismét az otthonomban vagyok, a klubomtól kapott egyéni edzésterv alapján készülök. Ennek megfelelően minden második nap kimegyek futni, de ezen kívül nem mozdulunk ki a lakásból. Múlt hét pénteken kis csoportokban már tartottak nekünk edzést, három napon keresztül minden óvintézkedést betartva az edzőközpontban dolgoztunk, ám akkor még a hivatalos álláspont szerint április negyedikén folytatódott volna a bajnokság.

Gulácsi Péter: a kisfiunk körül ugráltunk

Mindannyian figyeljük a híreket és a fejleményeket, várható volt, hogy csúszik majd az újrakezdés, de amíg a Német Labdarúgó-szövetség ezt nem erősítette meg, addig az április eleji újrakezdésnek megfelelően készültünk. Kedden aztán kiderült, hogy leghamarabb a jövő hónap végén indul újra a bajnokság, ezt követően törölték az e hétre kiírt közös tréningeket, és a tervek szerint jövő hét csütörtökön találkozunk ismét az edzőközpontban. Mivel otthon vagyunk, ezekben a napokban a feleségemmel, Diával ketten vezetjük a háztartást, igyekszem mindenben segíteni, főzni például kifejezetten szeretek, most pedig időm is jut rá.

 

Szerencsére a klub segít nekünk a bevásárlásban, így az alapanyagok beszerzése miatt sem kell kimozdulnunk otthonról, így többnyire naponta kétszer készítek valamit a konyhában. A kisfiunk, Dominik általában este nyolckor fekszik le, fél hat körül viszont már ébren van – ezért értelemszerűen mi is, úgyhogy elég hosszú napjaink vannak, de ez nem is baj, legalább mindenre jut idő.

Bár most az egész napot otthon töltöm, a ház körüli teendők és a kisfiam mellett így is alig jut tízpercnyi pihenés, úgyhogy ezúton is elismerésem minden főállású anyukának, a feleségemnek, Diának is. Nem is tudom, hogy képes ezt egyedül bírni azokon a napokon, amikor távol vagyok.”

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok), Galló Vilmos(Svédország), Gulácsi Péter(Németország),Kemény Dénes(Magyarország),Ligetvári Patrik(Spanyolország),Pádár Krisztián(Oroszország/Magyarország),Vojvoda Dávid(Olaszország).

A KoroNapló korábbi bejegyzéseit IDE KATTINTVA tekinthetik meg!

Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

„Tündérmese!” – a Como történelmi győzelmének sajtóvisszhangja

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:39

Willi Orbán: Rendkívül fájdalmas ez a vereség!

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:09

Mészárlás a tóparton, avagy a Leipzig kiütésével mutatkozott be a Como a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:12