Légiósok: bajnoki cím, kupagyőzelem és Eb-szereplés Lang vágya

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 12:36
null
Lang Ádám szeretne kijutni a magyar válogatottal az Európa-bajnokságra (Fotó: Tumbász Hédi)
Lang Ádám bajnoki címet és kupagyőzelmet szeretne aratni együttesével, a ciprusi Omoniával, a magyar válogatottal pedig kvalifikálná magát a 2021-re halasztott Európa-bajnokságra – derült ki a klubnak adott videointerjújából. 



A korábbi Videoton-tréner Henning Berg által irányított együttes 43 pontot szerezve jobb egymás elleni eredményének köszönhetően vezette a bajnokságot 22 forduló elteltével, de a koronavírus-járvány miatt a küzdelmeket félbeszakították, és nem hirdettek bajnokot. A legutóbb 2010-ben bajnok nicosiai csapat így továbbra is vár az újabb aranyéremre – Lang reményei szerint már nem sokáig.

„Az előző idényben magasra tettük a lécet magunknak, de évről évre, napról napra lehet fejlődni. Ebben az évadban – azt hiszem, ez aligha titok –szeretnénk bajnokok lenni és legalább a döntőig eljutni a kupában, szerintem azonban mindenki fejében az jár, hogy ezt a sorozatot is nyerjük meg. A nemzetközi porondon is szeretnénk sok meccsen szerepelni, ehhez jól kell teljesíteni a Bajnokok Ligája selejtezőjében” – mondta Lang Ádám, aki kiemelte, fontos, hogy a gárda magját sikerült egyben tartani.

A magyar válogatott védőt a ciprusi tapasztalatairól is faggatták:

„Mindennel elégedett vagyok, jó csapatunk van, a körülmények remekek, mindenünk megvan ahhoz, hogy a tőlünk telhető legjobbat nyújtsuk. A válogatottal szeretnék kijutni az Európa-bajnokságra, remélem, sok jó dolog előtt állunk” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52
Ezek is érdekelhetik