Nagy Ádám nem bánta meg a váltást; Rasovszky – rekordjavítás

S. T. J.S. T. J.
2020.08.01. 23:56
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Nagy Ádám, futballválogatottunk 25 esztendős középpályása egy évvel ezelőtt Olaszországból, a Bolognából az angol második ligában, a Championshipben szereplő Bristol Cityhez szerződött. Három év és ötvenegy Serie A-bajnoki mérkőzés után döntött a váltás mellett. Bristolban jól indult a története, de súlyos sérülése a legrosszabbkor jött: nagyjából augusztus elejétől novemberig nem léphetett pályára. Lapunknak azt mondta, jó lecke volt az elsietett visszatérés. Beszélt arról is, miért van készültségben, hogy bármelyik pillanatban vissza tudjon utazni a szigetországba.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökévé választották meg Nagy Tímeát. A kétszeres olimpiai bajnok vívónőt nemrégiben megerősítették a vívószövetség alelnöki posztján is, a testületben a társadalmi kapcsolatokért felel.    A Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta: örömmel fogadta a felkérést, hogy a halhatatlanoknál az elhunyt pólós legenda, Kárpáti György örökébe lépjen, viszont nem szerette volna, ha versengenie kell a posztért. Hogy miért nem, arról is őszintén beszélt, s azt is elárulta, miért sajnálja nagyon, hogy nem igazán ismerte Benedek Tibort.

Rekordot javítva nyerte meg az idei Balaton-átúszást a világ- és Európa-bajnok nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf. A hölgyek mezőnyében is egy profi, Olasz Anna végzett az első helyen, igaz, neki már nem sikerült a csúcsjavítás. Munkatársaink ott voltak a magyar tengernél, és szóban meg képben is beszámolnak a nagyszabású fesztiválról, amely az idén nyolcezernél is több sportembert mozgatott meg, s most először fél távot is lehetett teljesíteni.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
23 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2026.11.06. 23:14

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
2026.11.05. 23:50

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2026.11.04. 23:55

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2026.11.03. 23:50

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45