DAC: elutasították a Slovan halasztási kérelmét, lesz meccs

K. T. I., D. T.K. T. I., D. T.
2020.10.25. 12:25
null
Nem marad el Kalmár Zsolték meccse a Slovannal (Fotó: Lelkes Ernő)
Bár szombaton még kétségesnek tűnt, megrendezik a Dunaszerdahely–Slovan Bratislava rangadót a Fortuna Ligában – minderről a sportolunk.sk számolt be a pozsonyi együttes hivatalos honlapján megjelent közlemény alapján.

A Slovan beszámolója szerint hiába kérvényezték a halasztást, a Fortuna Ligát irányító Ligás Klubok Uniójának (ULK), valamint a DAC-nak egyaránt bele kellett volna mennie. Mivel a két klub között erről nem született megállapodást, a halasztás lehetetlen. „El kell fogadnunk az ULK kézikönyvéből fakadó előírásokat” – idézi a közleményből a sportolunk.sk.

A szlovákiai iránymutatás szerint (ez egyébként megegyezik az Európai Labdarúgó-szövetség által a Bajnokok Ligájában is gyakoroltakkal), ha egy csapatban van tizenhárom negatív teszttel rendelkező játékos – köztük egy kapus –, akkor ki kell állnia a soros tétmérkőzésére. A Slovannal ennyien még bevethetőek.

A szombati hírek szerint a tizenhárom játékos mellett Darko Milanic vezetőedző eredménye lett még pozitív.

„Sajnos a pozitív teszteredmények és a sok sérülés miatt nem tudunk teljes erőben pályára lépni. Ebben a helyzetben csak egy megoldás létezik: elfogadni a jelenlegi helyzetet, összefogni és így is megpróbálni mindent a sikerért. Ezért úgy döntöttem, hogy a meccs alatt ott leszek a kispadon, hogy személyesen támogassam a csapatot és megmutassam, hogy mi egy klub, egy család vagyunk” – nyilatkozta ifjabb Ivan Kmotrík, a pozsonyi csapat elnöke. Rajta kívül a sportigazgató Ivan Trutz és a tartalékcsapat, valamint az akadémiai stábtagjai is ott lesznek majd a mérkőzésre nevezett hivatalos személyek között.

A Slovan játékosaira kora délután újabb teszt vár, a csapat ezt követően hozza nyilvánosságra az utazókeretét.

A DAC listavezetőként, a Slovan a második helyről várhatja az összecsapást.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
11. FORDULÓ

16.00: DAC (Dunaszerdahely)–Slovan Bratislava (Pozsony) (Tv: M4 Sport+ – kb. 16.20-tól) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
10 órája

Harmadik lett az ETO FC a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 22:02

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Az angol másodosztályban folytathatja a 21 éves magyar középpályás – sajtóhír

Légiósok
2026.06.23. 10:09

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04

A Como érvényesítette az opciót, Bősze Levente az olasz klubban marad

Légiósok
2026.06.16. 13:10

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
2026.06.13. 15:53
Ezek is érdekelhetik