Légiósok: Holender a Partizan Beogradnál folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.10.02. 11:37
null
Holender Filip Szerbiában folytatja (Fotó: twitter.com/FKPartizanBG)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport csütörtöki információi: a szerb élvonalban szereplő Partizan Beograd hivatalos honlapján bejelentette Holender Filip szerződtetését.

 

A Partizan nem tett említést a klubváltás részleteiről, de a Nemzeti Sport úgy tudja, hogy Holender Filip kölcsönbe érkezett a Luganótól, az idény végén pedig a szerb klubnak opciós joga lesz a játékos végleges megvásárlására.

Holender 2019 nyarán szerződött a Budapest Honvédtól a svájci Luganóhoz, amelynek színeiben 34 mérkőzésen hét gólt szerzett és négy gólpasszt adott a 2019–2020-as idényben.

A labdarúgó 2013-ban az NB I-ben (a Honvédnál), 2018-ban pedig a válogatottban mutatkozott be Marco Rossinak, a nemzeti csapat jelenlegi szövetségi kapitányának irányítása alatt.

A 26 éves játékosra korábban a török Galatasaray és két olasz csapat, az élvonaltól búcsúzó SPAL, illetve a Serie A-ba feljutó Spezia is felfigyelt.

A szerb-magyar kettős állampolgárságú támadó kragujevaci születésű, így nem akkora meglepetés, hogy Szerbiában folytatja pályafutását.


Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
22 órája

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik