DAC: Kalmáré a harmadik legtöbb meccs Európában

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2020.11.28. 12:10
null
Kalmár Zsoltnak nincs pihenő, itt az újabb meccs (Fotó: Lelkes Ernő)
Idénybeli 25. tétmérkőzésén léphet pályára szombaton Nagyszombatban Kalmár Zsolt.     

 

A dunaszerdahelyi egyesület honlapja megvizsgálta, Európában két élvonalbeli játékos mondhatja el magáról, hogy ebben az idényben több tétmeccset játszott Kalmár Zsoltnál, a DAC csapatkapitányánál: Callum McGregor a Celticben és a skót válogatottban 29 találkozón lépett pályára, Vjacseszlav Karavajev pedig 27 mérkőzésen a Zenit és Oroszország csapatában. A magyar válogatott középpályása 24 tétmeccsen szerepelt a 2020–2021-es idény eddigi részében.

„A jó teljesítményem alapja a kemény nyári felkészülés a DAC-ot irányító Bernd Storck vezetésével - mondta lapunknak a 25 éves játékos. – Maximálisan odafigyelek mindenre a táplálkozástól kezdve a regenerációig. Minden meccsre úgy készülök, hogy a legjobb állapotban lépjek pályára.”

Nos, szombaton következik az újabb bevetés, Kalmárnak immár a 25. az idényben: Nagyszombatban igyekszik győzelemre vezetni csapatát a Fortuna Ligában a Spartak ellenében.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
15. FORDULÓ
16.15:
Spartak Trnava (Nagyszombat)–DAC (Dunaszerdahely) – élőben az NSO-n!

 Az élcsoport:  1. Slovan 32 pont (34-9, 14 mérk.), 2. DAC 32 (35-15, 13), 3. MSK Zilina 25 (14)

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53