Szalai Attila és édesapja speciális felkészülése; csúszás műúszásban

S. T. J.S. T. J.
2021.01.28. 00:17
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Már hét évvel ezelőtt meghívót kapott az U16-os válogatottba, és végig is járta a különböző korosztályos válogatottakat, ám a hazai szakmai berkekben Szalai Attilát sokáig nem emlegették a kiemelkedő tehetségek között. „Azt mondták rá, hogy nyaklik-csuklik a pályán, mert nyurga volt, a magasságához pedig fiatalabb korában még hiányzott a megfelelő izomzat” – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére édesapja, idősebb Szalai Attila. A kétszeres válogatott védő egyszerre volt fia erőnléti edzője, sportpszichológusa, dietetikusa, s minden gyakorlatot közösen végeztek, személyre szabott, komplett edzésterv alapján.

Két hónappal elhalasztják a műúszók utolsó olimpiai kvalifikációs viadalát, amelyet március 4–7. között rendeztek volna meg az új Tokiói Vizes Központban. Ezzel egy időben bonyolították volna le az ötkarikás játékok első tesztversenyét is. A csúszás oka az egyre romló japán vírushelyzet, ami miatt a tokiói kormány vészhelyzetet hirdetett ki, és visszavonta a külföldről érkező sportolók beutazási engedélyét. Hogy mindez miként érintette a magyar versenyzőket, kiderül cikkünkből.

Nem gondoltuk volna, hogy egyszer még sajnálni fogjuk a tavalyi Lengyel körversenyen felelőtlen manőverével honfitársának, Fabio Jakobsennek életveszélyes sérüléseket okozó Dylan Groenewegent, ám a holland kerékpáros esete nyomán az emberi lélek újabb sötét bugyrai tárultak fel. A Jumbo-Visma kerekesének pokollá vált az élete az augusztus eleji katowicei balesetet követően. A 27 esztendős sprinter tucatjával kapta a gyűlöletleveleket és névtelen fenyegetéseket, az egyikhez mellékeltek egy kötélhurkot is.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
19 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2026.11.06. 23:14

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
2026.11.05. 23:50

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2026.11.04. 23:55

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2026.11.03. 23:50

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45