FFT: Bruges és a Fradi bárója

Vágólapra másolva!
2021.02.21. 19:12
Hosszú évtizedek után elsőként Bálint László szerződhetett legálisan Nyugat-Európába a magyar labdarúgók közül, a futballvasfüggönyt 1979-ben húzta fel az OTSH. A Fradi Bárója az Ajaxba indult, ám Bruges-be érkezett.

„Bálint László gyöngeségeivel együtt is a védelem mértéke, magatartásvezérlője. Az első felvonásban nyújtott kiváló alakításaival visszanyerte a válogatottságot, magas belső igényszintjével tartást adott az FTC »elhárításának«. A folytatásban is a sor élén haladt, de kissé elhamvadtak csapatkapitányi erényei. Szerepe mögé bújt, a bírókkal, a nézőkkel foglalkozott. Türelmetlenkedett társaival. Túlfűtött lelkiállapota olykor durva hibákba kergette. Mindezek ellenére hátul ő a kiinduló pont!” – írta a ferencvárosi ezüstéremmel záruló 1978–1979-es idény végén az ekkor 316 bajnoki fellépésével Fradi-csúcstartó Bálint Lászlóról értékelésében a Népsport (abban az idényben az Újpesti Dózsa lett a bajnok és a Diósgyőri VTK a bronzérmes – a szerk.). „Bálint László gyöngeségeivel együtt is a védelem mértéke, magatartásvezérlője. Az első felvonásban nyújtott kiváló alakításaival visszanyerte a válogatottságot, magas belső igényszintjével tartást adott az FTC »elhárításának«. A folytatásban is a sor élén haladt, de kissé elhamvadtak csapatkapitányi erényei. Szerepe mögé bújt, a bírókkal, a nézőkkel foglalkozott. Türelmetlenkedett társaival. Túlfűtött lelkiállapota olykor durva hibákba kergette. Mindezek ellenére hátul ő a kiinduló pont!” – írta a ferencvárosi ezüstéremmel záruló 1978–1979-es idény végén az ekkor 316 bajnoki fellépésével Fradi-csúcstartó Bálint Lászlóról értékelésében a Népsport (abban az idényben az Újpesti Dózsa lett a bajnok és a Diósgyőri VTK a bronzérmes – a szerk.).

Alig néhány nappal később, július 14-én pedig, szinte eldugva, a következő, több mint harminc éve nem látott hír látott napvilágot a sportnapilapban: „Az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke (akkor éppen Buda István – a szerk.) az FTC és az MLSZ javaslatára engedélyezte, hogy Bálint László, az FTC labdarúgója két évre az Ajax Amsterdam csapatához szerződjön.”

Az is kiderült, hogy az MLSZ új vezetőségének javaslatára már hosszabb ideje kidolgozás alatt állt az OTSH-nak az elvi állásfoglalása, amely 1980–81-től tervezte rendezni a magyar játékosok külföldi szereplési lehetőségét. Az akkor 31 éves, 60-szoros válogatott játékos szerződése egyedi esetnek minősült, a Ferencváros hozzájárult Bálint kéréséhez, az MLSZ és az OTSH engedélyezte a nem mindennapos tranzakciót, az Ajax pedig vállalta, hogy a játékos mellé nyelvtanárt ad, és Amszterdamban is folytathatja a TF-en elkezdett edzői tanulmányait…

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2025.09.12. 23:40

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45

Kós Hubert: Vagy nyerünk, vagy tanulunk; Fradi: az utolsó előtti lépés a BL-alapszakasz felé

E-újság
2025.08.05. 23:30

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00
Ezek is érdekelhetik