Légiósok: a VAR elvett egy „fél gólt” Szalai Attilától – csapata szűken nyert

K. T. I.K. T. I.
2021.04.05. 20:10
null
Szalai Attila a labdával (Fotó: AFP)
A Fenerbahce 1–0-ra legyőzte a sereghajtó Denizlisport a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, ezzel két pontra megközelítette az egy meccsel kevesebben túl lévő, éllovas Besiktast. A találkozót a Fener magyar válogatott védője, Szalai Attila végigjátszotta.

A török sztárcsapat kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be vezetőedzőként az ideiglenes megbízatással kinevezett ikon, Emre Belözoglu. A 40 esztendős, a játéktól az előző évben visszavonult szakember irányításával sokáig „dadogott” a Fener játéka, a csapat az első félidőben el sem találta ellenfele kapuját.

A második játékrészben a tanzániai Mbwana Samatta szerezte meg a vezetést a jóval esélyesebb házigazdának, majd a hajrában Szalai Attila is feliratkozhatott volna a gólszerzők közé, ám Irfan Kahveci rajta megpattanó lövése után a videobíró visszavonta a találatot – Samatta helyezkedett lesen, takarva a kilátást a vendégkapus elől.

A Fener győzelme a kilencperces ráadás alatt sem került veszélybe. A klub ezzel a sikerrel két pontra megközelítette városi riválisát, a bajnoki tabella élén álló – egy meccsel kevesebbet játszó – Besiktast.

TÖRÖK SÜPER LIG
32. FORDULÓ
Fenerbahce–Denizlispor 1–0

ANGOL CHAMPIONSHIP
40. FORDULÓ
Coventry–Bristol City 3–1
Bristol: Nagy Ádám kezdőként lépett pályára, ám a szünetben, 1–0-s hátránynál lecserélte az edzője.

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
32. FORDULÓ
Leuven–Genk 2–3
Leuven:Bese Barnabás nem volt tagja a Leuven meccskeretének.

CIPRUS, 1. DIVISION
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 5. FORDULÓ

Apollon Limassol–Omonia Nicosia 1–0
Omonia: Lang Ádám a 86. percben, egygólos hátrányban állt be.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
23. FORDULÓ

Podbeskidzie–Wisla Kraków 2–0
Podbeskidzie: Kocsis Gergő a kispadról nézte végig a találkozót.
Jagiellonia Bialystok–Slask Wroclaw 0–1
Slask:Tamás Márk végigjátszotta a találkozót.

 

Legfrissebb hírek

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2 órája

Labdarúgás: pénteken rajtol az utánpótlás-bajnokságok tavaszi idénye

Utánpótlássport
15 órája

Tovább száguld a címvédő Fenerbahce, szenved a Barca a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 23:58

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.24. 09:00

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35
Ezek is érdekelhetik