Légiósok: Szalai Attila édesapja szerint fiának korai lenne még a váltás

Cs. B.Cs. B.
2021.08.30. 08:25
null
Szalai Attila édesapja szerint még maradnia kellene a Fenerben (Fotó: AFP)
Id. Szalai Attilát a török Fanatik sportnapilap szólaltatta meg, amelyben elárulta, hogy szerinte fiának, Szalai Attilának maradnia kellene a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Süper Lig) szereplő Fenerbahcéban, mivel a klub nagyban hozzájárult a magyar válogatott védő fejlődéséhez. 

 

Szalai Attila 2021 januárjában csatlakozott a Fenerbahcéhoz, amelynek hamar meghatározó játékosává vált, s sajtóhírek szerint több csapat – Leicester City, Borussia Dortmund, Napoli – is szerződtetné a 23 éves belső védőt – a török klub minimum 20 millió euróért szeretné értékesíteni.

A Fanatik megszólaltatta a magyar válogatott oszlopos tagjának édesapját, id. Szalai Attilát, aki szintén hátvédként játszott, sőt kétszer szerepelt a nemzeti együttesben is.

„Azt mondtam a fiamnak, hogy néhány évig még maradnia kellene a Fenerben. Szerintem túl korai lenne még váltania. A klub nagyban hozzájárult a fejlődéséhez. Jövedelmezőbb lenne, ha még itt fejlődne kicsit, s csak később szerződne másik csapathoz" – mondta az 56 éves korábbi labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Hatalmas balhé a Lyon–Feneren, verekedett a vb-ezüstérmes középpályás

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 09:30

Varga Barnabás duplázott, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:55

Varga duplája is kellett az AEK-nek; a Fenerbahce a Lyont legyőzve főtáblás a BL-ben – eredmények

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:50