DAC: Ha élesebb vagyok, gólt szerzek – Hahn János

2021.12.18. 11:25
null
Hahn János pénteken nem tudta értékesíteni a helyzeteit, jól jön neki a téli szünet (Fotó: Lelkes Ernő)
A Dunaszerdahelynek nem sikerült pontszámban beérnie a harmadik helyen álló Rózsahegyet a Fortuna Liga pénteki játéknapján, Joao Janeiro tanítványai az évzárón 0–0-s döntetlent játszottak az észak-szlovákiai csapattal.

„Brusztolós meccs volt. Sajnálom, hogy nem sikerült gólt szereznünk, pedig benne volt a lábamban. Kicsit csalódott vagyok, jó lett volna győzelemmel zárni az évet – mondta a találkozó után a Nemzeti Sportnak Hahn János, a hazaiak csatára, akinek két remek lehetősége is volt, hogy ő legyen a péntek esti bajnoki sztárja. – Az első esetben Eric Davis remekül adta be a labdát, de megcsúszott előttem a srác, ami kicsit megzavart. Nemsokára Blackynek (Cesar Blackman – a szerk.) volt egy jó passza középre, az utóbbi eset jobban bosszantott. Ha mentálisan frissebb vagyok, meg élesebb, akkor el tudtam volna dönteni a meccset. Nagyon sajnálom.”

A DAC játékosa úgy érzi, elfáradt az év végére.

„Mások nevében nem tudok beszélni, de én eléggé elfáradtam az év végére. Érzem, tompább vagyok, nem úgy sikerülnek a befejezések, a labdaátvételek. Sajnos ez is benne van” – fogalmazott Hahn.

Felemás félév van a DAC mögött, az előző esztendőkhöz képest a csalódást jelentő negyedik helyen zárta az őszt a klub.

„Szezon közben volt egy trénerváltás. Nagyon nehéz egy csapatot úgy átvenni, hogy öt forduló van hátra a félévből. Jó kiindulópont volt ez az öt meccs, ám azért van bennünk hiányérzet. Jókor jön a téli szünet. Az új edzővel a télen összerakjuk a játékot a védekezéstől a támadásig. Azt gondolom, ezután sikeresek leszünk” – fejezte be Hahn János.

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34