Légiósok: újabb két Premier League-csapattal hozták szóba Szalai Attilát

R. B.R. B.
2022.01.18. 07:56
null
Szalai Attila (balra) angol klubok célkeresztjében (Fotó: AFP)
Szalai Attila, a Fenerbahce magyar válogatott labdarúgója felkeltette a West Ham United és a Newcastle United érdeklődését – számolt be róla a Sky Sports.

 

A lap úgy tudja, a két angol csapat mellett az olasz AC Milan is figyelemmel követi Szalai helyzetét, akit a becslések szerint 20 millió euróért engedne el a török klubja. A Sky Sports szerint mindhárom együttes hátvédet keres.

Szalai egy éve igazolt a Fenerbahcéhoz, amelyben azonnal alapember lett. Korábban szóba hozták a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea-vel is.

Értesüléseink szerint a Newcastle egy ideje érdeklődik Szalai iránt, ezt korábbi cikkünkben jeleztük, így nem lenne meglepetés, ha még januárban ajánlatot tenne a védőért, akinek 2025-ig szóló megállapodása van a Fenerbahcéval. A téli átigazolási időszak január 31-én zárul Angliában.

Néhány hónapja szaúd-arábiai tulajdonosa lett a Newcastle-nek. A bajnokágban az utolsó előtti helyen álló együttes januárban szerződtette Kieran Trippiert az Atlético Madridtól és Chris Woodot a Burnleytől.

Szalai Attila a mostani idényben csupán két tétmérkőzést hagyott ki a Fenerbahcéban. Összesen 28 találkozón lépett pályára, gólt nem szerzett. A magyar válogatott mind a 15, 2021-es meccsét végigjátszotta.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
1 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55