DAC: Itt nehezebb szépen focizni, kombinálni – Szánthó Regő

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 14:30
null
Szánthó Regő szerint a szlovák bajnokságban nehezebb szépen focizni (Fotó: DAC)
Interjút készített Szánthó Regővel az ujszo.com. A DAC 21 éves középpályása, aki a Ferencvárostól érkezett kölcsönbe a dunaszerdahelyiekhez, többek között beszélt arról, hogy miért jött el a zöld-fehérektől, az első benyomásairól, valamint arról is, hogy mi a különbség Peter Stöger, Sztanyiszlav Csercseszov és Joao Janeiro személyisége között.


Szánthó Regő a szerepéről a Ferencvárosban:

„Miután visszahívtak, szerettem volna minél többet játszani. Volt egy bokasérülésem is, ami miatt ki kellett hagynom egy kicsit többet, de utána nem kaptam meg a szükséges játékperceket. Nehéz volt ezt feldolgozni, úgy döntöttünk, hogy egy újabb kölcsönadás segíthet.”

A Fortuna Liga és az NB I közötti különbségről:

„Sokkal fizikálisabb a játék, keményebben mennek, darálnak a játékosok. Itt nehezebb szépen futballozni, kombinálni, mint Magyarországon. Jelenleg a fejlődésem szempontjából ezt jobbnak érzem, gyorsabban kell döntenem, hiszen azonnal odapiszkálnak az ellenfelek. Nekem is fel kell vennem ezt a keményebb stílust, agresszívabbnak kell lennem.”

Idénybeli edzőiről, Peter Stögerről, Sztanyiszlav Csercseszovról és Joao Janeiróról:

„Stöger nagyon csendes volt. Csercseszovról nehéz egy dolgot kiemelnem, jó edző és taktikailag is felkészült, jók az edzései. Nem annyira szigorú, mint ahogy azt róla híresztelték, játékospárti edző. Janeiro szenvedélyes a meccseken és az edzéseken is, mindig hallani a hangját és igyekszik felspannolni a játékosait.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
3 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik