Légiósok: Kerkez Milos bekerült a hét csapatába Hollandiában

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.09.05. 16:18
null
Kerkez Milos végig a pályán volt az FC Emmen ellen (Fotó: AZ Alkmaar)
A holland labdarúgó-élvonalban (Eredivisie) szereplő AZ Alkmaar 18 éves magyar játékosa, Kerkez Milos több lapnál is bekerült a forduló csapatába.

 

A Kerkez Milost foglalkoztató AZ Alkmaar vasárnap idegenben 3–0-ra legyőzte az Emment a holland első osztály 5. fordulójában. A magyar U21-es válogatott védő végigjátszotta a találkozót, és jó teljesítményének köszönhetően több szaklap is beválasztotta a hét csapatába. Klubja jelenleg harmadik helyen áll a bajnokságban.


Kerkez az idényben csapata mind a tizenegy (hat Ekl-selejtező, öt bajnoki) mérkőzésén kezdőként lépett pályára, a bajnokságban egy gól, az Ekl-ben három gólpassz fűződik a nevéhez, utóbbi a hatodik legtöbb a sorozatban.

Legközelebb csütörtökön lép pályára a fiatal védő, csapata az Európa-konferencialiga csoportkörének első meccsén az ukrán Dnipro otthonába látogat.

Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
Tegnap, 0:02

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34

Szoboszlai remek góllal egyenlített, de a 95. percben bevitt találattal a Bournemouth megverte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:15
Ezek is érdekelhetik