Légiósok: a menedzserek szerint Gazdag a Juventusba is beférne

2022.10.18. 09:16
null
Menedzsere szerint Gazdag Dániel a Juventusba is beférne (Fotó: Getty Images)
Dusan Vasziljevics, a Philadephia Unionban szereplő Gazdag Dániel menedzsere szerint a magyar válogatott labdarúgó akár már a télen valamelyik topligába szerződhet – írja az MTI.

Vasziljevics az M1 aktuális csatornának elmondta, többek között spanyol élvonalbeli klub is érdeklődött a 26 éves játékos iránt, ugyanakkor elsősorban mostani csapatával tárgyal, amelynél 2023 végéig szól a szerződése.

„Nem zárom ki, hogy egy európai top ötös ligába igazol majd, akár már decemberben” – fogalmazott a 17-szeres válogatott futballista menedzsere. Hozzátette, más játékosügynökök szerint Gazdag a Juventusba is beférne.

Gazdag remek teljesítményt nyújtott az alapszakaszban, 22 gólt szerzett, jelölt is volt az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legértékesebb játékosának járó különdíjra, a szűkített listára azonban nem került fel, pedig ügynöke szerint a végső győzelmet is megérdemelte volna.

Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
17 órája

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Gazdag Dániel gólt szerzett, nyert a Columbus a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.08. 13:35

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Pintér helyére állt be a visszatérő Messi; Pécsi bravúrokkal mutatkozott be Ausztriában

Légiósok
2026.08.02. 07:43

MLS: újabb Gazdag Dániel-gól, a magyar légiós tizenegyesével nyert a Columbus

Légiósok
2026.07.26. 08:49

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
2026.07.23. 07:30