Basel: alakul az egyezség Szalai Ádámmal – sajtóhír

2023.01.23. 12:23
null
Szalai Ádám bázeli bemelegítésen (Fotó: Getty Images, archív)
Heiko Vogel, az FC Basel január elsején munkába állt új sportigazgatója egy minapi sajtóbeszélgetésen többek között arról számolt be, hogy szerinte közel a mindkét fél számára kedvező megegyezés Szalai Ádámmal, a klub magyar labdarúgójával.

 

Svájci médiahírek szerint Heiko Vogel a közelmúltban jó hangulatú, pozitív megbeszélést folytatott Szalai Ádámmal, valamint tanácsadójával, és a sportigazgatónak az a benyomása, hogy hamarosan megszületik a mindkét oldalt kielégítő megállapodás.

Mint ismert, ősszel Szalai – négy klubtársával együtt – kikerült a svájci csapat első keretéből, a közelmúltbeli spanyolországi edzőtáborozásra nem is vitték el, és a játékos, valamint a klub közötti nézeteltérés egészen egy polgári bíróságig jutott.

A Vogel mostani nyilatkozatáról beszámoló egyik svájci portál, a 4-4-2 hozzáteszi: úgy tudja, Szalai, akárcsak említett négy társa, nem kerül vissza az első keretbe – a St. Gallen elleni vasárnapi bajnokin (1–1) mindenesetre nem számoltak vele –, viszont elképzelhető, hogy szerződése nyári lejártáig edzőként dolgozik majd az FC Baselnél.

A futballistakarrierje utáni időszakra is készülő Szalai Ádám már korábban beiratkozott az MLSZ által indított, összevont UEFA B- és A-licences képzésre, ennek keretében ősszel Székesfehérváron már tartott edzést fiataloknak.

Legfrissebb hírek

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Akpe Victory: Hittel, szívvel és kemény munkával jutok előre

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 14:12

Teljesen leégett a Basel öltözője, elhalasztották a bajnokit

Minden más foci
2026.04.12. 09:55

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
2026.03.20. 11:57

Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Magyar válogatott
2026.03.04. 06:32

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47