Légiósok: Kerkezék ötöt vágtak, a csapattársa szép gólt lőtt – videó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 22:04
null
Kerkez 67 percet kapott az Excelsior ellen (Fotó: Getty Images)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) az AZ 5–0-ra kiütötte az Excelsiort. A találkozón Kerkez Milos 67 percet játszott. Ciprusi légiósaink is akcióban voltak pénteken, ám egyiküknek sem volt jó napja – Nikolics Nemanja és Gyurcsó Ádám együttese, az AEK Larnaca csak 1–1-es döntetlent játszott a sereghajtó Akritasszal, míg Lang Ádám és az Omonia Nicosia 2–1-es vereséget szenvedett hazai pályán az Arisz Limassoltól.


Az AZ két döntetlen után rendkívül motiváltan lépett pályára az Excelsior ellen. Kerkezék nem kegyelmeztek ellenfelüknek, már az első félidőben 5–0-ra vezettek – az öt gól a 20. és a 38. perc között született. A második félidőben gyakorlatilag mindkét csapat a lefújást várta, az állás így már nem is változott.

Érdemes kiemelni a második hazai gólt, Jesper Karlsson parádés mozdulattal vette be a vendégek kapuját.

Az Alkmaar jelenleg az élen áll, egy ponttal gyűjtött többet az egy meccsel kevesebbet játszó Feyenoordnál. A magyar válogatott szélső védőjét a 67. percben cserélték le.

A ciprusi élvonal listavezetője, az AEK Larnaca toronymagas esélyesnek számított a sereghajtó Akritasz ellen, ám nagy meglepetésre 1–1-es döntetlennel ért véget az összecsapás. Gyurcsó Ádám sérülés miatt nem lépett pályára az AEK-ben, Onódi Ákos pedig csak a kispadon kapott helyet az Akritaszban. A hazaiaknál ott volt Nikolics Nemanja, aki betalált ugyan a kapuba, de les miatt érvénytelenítették a találatot.

Lang Ádám sem örülhetett, az Omonia hazai pályán 2–1-re kikapott az Arisz Limassoltól.

FEBRUÁR 10., PÉNTEK
CIPRUS
1. osztály
AEK Larnaca–Akritasz 1–1
AEK Larnaca: Nikolics Nemanja végig pályán volt, Gyurcsó Ádám sérült.
Akritasz: Onódi Ákos nem lépett pályára.
Omonia–Arisz Limassol 1–2
Omonia: Lang Ádám végig a pályán volt.

HOLLANDIA
Eredivisie
AZ–Excelsior 5–0
AZ: Kerkez Milos a 67. percben lecserélték.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
22 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
Tegnap, 12:14

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34

Szoboszlai remek góllal egyenlített, de a 95. percben bevitt találattal a Bournemouth megverte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:15

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is vállveregetést kapott Arne Slottól a Bournemouth elleni meccs előtt

Angol labdarúgás
2026.01.23. 12:28

Bocsánatot kért egy szurkoló Kerkez Milostól, frappáns válasz érkezett

Légiósok
2026.01.22. 11:06
Ezek is érdekelhetik