Légiósok: Kerkez Milost le kellett fékezni az AZ-nál

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.03.15. 15:19
null
Kerkez Milos nagy erőssége lett az AZ-nak (Fotó: AFP)
Nagyszerűen szerepel az AZ a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie), hiszen a harmadik helyen áll a Feyenoord és az Ajax mögött. A csapat szerepléséről Khalid Boulahrouz másodedző beszélt a Ziggo Sport műsorában, a magyar válogatott Kerkez Milossal példálózva.

 

Boulahrouzt arról kérdezték, hogy az AZ miért játszik olyan jól a vezetőedző Pascal Jansen irányítása alatt.

„Levette a nyomást a játékosokról, és a megfelelő embereket a megfelelő helyekre tettemondta a holland válogatottal világbajnoki ezüstérmes Boulahrouz. – Természetesen az a futball, amelyet a csapat játszani akar, az edzéssel kezdődik. Amikor Kerkez Milos megérkezett a klubhoz, mindenki azt kérdezte, hogy mi a fene ez? Minden edzésen úgy megrúgott valakit, hogy az illető az orvosnál kötött ki. Jansen lefékezte. Többet nem engedték becsúszni, és teljesen magáévá kellett tennie az AZ futballját. Jansen remek tréner, ez látható az eredményekben.”

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34

Szoboszlai remek góllal egyenlített, de a 95. percben bevitt találattal a Bournemouth megverte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:15

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is vállveregetést kapott Arne Slottól a Bournemouth elleni meccs előtt

Angol labdarúgás
2026.01.23. 12:28

Bocsánatot kért egy szurkoló Kerkez Milostól, frappáns válasz érkezett

Légiósok
2026.01.22. 11:06
Ezek is érdekelhetik