Légiósok: Érzek még magamban annyit, hogy újra kipróbáljam magam külföldön – Ugrai

D. S. B.D. S. B.
2023.04.07. 10:18
null
Ugrai Roland álma a La Liga (Fotó: Kovács Péter)
Mint arról korábban beszámoltunk, szerződést bontott a török Pendiksporral a Haladás, a Ferencváros, a Diósgyőr és a DVSC ötszörös magyar válogatott labdarúgója, Ugrai Roland, akit sportsérvvel műtöttek, s a Dehir.hu-nak nyilatkozott jelenlegi helyzetéről és jövőbeli terveiről.

A február elején Finnországban műtött Ugrai háromhónapos rehabilitációjának kétharmadánál jár, s mint elmondta, januárban azért nem igazolt sehova a törökországi szerződésbontása után, mert inkább a műtétet választotta, hogy fitt állapotban térhessen vissza.

Megműtötték Ugrai Rolandot, akit csapat nélkül is fűt a játékkedv

Kitért rá, elsősorban nem azért távozott a török másodosztályban jelenleg ötödik helyezett Pendiksportól, mert nem fizették ki, s bár úgy érzi, az isztambuli kaland nem sült el jól, de nem bánta meg döntését.

Ugrai a jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott: nem zár be semmilyen kiskaput az esetleges visszatérését illetően, s a mai napig is beszél korábbi debreceni játékosokkal, stábtagokkal, de a klub részéről nem volt megkeresés és egyelőre ő sem a magyar bajnokságban gondolkozik.

„Remek erőben vagyok, imádok focizni, és érzek még magamban annyit, hogy újra kipróbáljam magam külföldön” – hangsúlyozta az ötszörös magyar válogatott szélső, aki a menedzserétől azt kérte, olyan csapatot keressen, ahol sok játéklehetőséget kaphat, s ilyen értelemben kézenfekvő lehet a hazaigazolás, de érzi magában azt a pluszt, amivel komolyabb ligában szerepelhetne.

Ugrai kitért rá, az NB I-et a válogatott vagy a Ferencváros szereplése ellenére továbbra is kevesebben figyelik, mint a szomszédos bajnokságokat.

„Ha Ádám Martin például Ausztriában döntögetett volna rekordokat, biztosan lecsap rá egy topligás klub. De említhetném Hahn vagy Gazdag esetét is” – mondta Ugrai Roland, aki reméli, májusban már új klubja köszönti, mert a nyári felkészülést mindenképp új csapatnál szeretné elkezdeni.

Megjegyezte, valamennyire beszél spanyolul, és az álma egy La Liga-csapat lenne, de két lábbal a földön jár és tudja, hogy erre már csak a kora miatt sincs lehetősége.

 

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
12 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
20 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17