Légiósok: egyre többen szeretnék látni Kerkez Milost a világhírű Benfica csapatában

GY. B.GY. B.
2023.05.13. 09:41
null
Kerkez Milos a holland AZ csapatától a kétszeres BEK-győztes, 37-szeres bajnok Benfi cához kerülhet (Fotó: Árvai Károly)
Ismét Kerkez Milos az egyik fő beszédtéma a portugál sportmédiában, napvilágot látott ugyanis, hogy Álex Grimaldo, akinek a helyére leigazolná az AZ magyar légiósát a Benfica, elképesztő összeget kér a szerződéshosszabbításért, miközben tárgyalni kezdett a Real Sociedaddal.

A hét elején már arról írtak a portugál lapok, hogy a Benfica hajlandó volt emelni a Kerkez Milosért tett ajánlatán (igaz, konkrét számok nélkül), és közelebb került az AZ által kért tízmillió eurós vételárhoz. Sőt, abba is belement a lisszaboni klub, hogy az esetleges későbbi eladásból nagyobb százalékot biztosítson a hollandoknak. Pénteken aztán már az volt a fő beszédtéma, hogy a 19 éves, hatszoros magyar válogatott balhátvéd egy nappal korábban a spanyol Marcának adott interjújában a spanyol bajnokság iránti csodálatáról beszélt, valamint arról, el tudja képzelni magát a La Ligában.

Ezzel együtt a Benficánál – a klub hivatalos állásfoglalása szerint – továbbra is prioritás Álex Grimaldo szerződésének meghosszabbítása, ám péntekre olyan információk szivárogtak a sajtóhoz, amelyek szerint a spanyol játékos új szerződése harmincmillió eurójába kerülne a piros-fehéreknek. Tizenkétmillió eurós aláírási pénzt kér, amiért három évre kötelezné el magát, évente hatmillió eurós fizetésért. Fontos megjegyezni, hogy ezek bruttó összegek, a játékos ennek alig a felét tehetné zsebre, Portugáliában ugyanis az egyik legmagasabb a kiemelkedően nagy keresetekre kivetett adókulcs az egész világon, ami persze a Benfica kiadásain nem segít.

„Bolondok napja lenne? Azt hittem, az április elsején van” – írta ki pénteken közösségi oldalára Grimaldo, mintegy cáfolva a fenti számokat, ami még a legvérmesebb Benfica-szurkolóknál is kiverte a biztosítékot. Ugyanakkor a Record címlapon hozta az értesülést, sőt, azt is megjegyzi, hogy a Benfica nem hajlandó tízmillió eurónál magasabb aláíráspénzt fizetni, ami azért azt mutatja, a nagyságrendeket tekintve az összegek nem állnak messze a valóságtól.

Olaj a tűzre, hogy immár a spanyol sajtó is arról ír, a 27 esztendős Grimaldo több olasz csapat (Juventus, Napoli) mellett a Real Sociedaddal kezdett tárgyalni, ami leginkább azért fájó a portugál klubnak és szimpatizánsainak, mert saját értékítéletük szerint egy ilyen átigazolás nem jelentene sportszakmai előrelépést a játékosnak, legfeljebb anyagit.

Nem meglepő, hogy Grimaldót egy ideje már inzultusok érik – legutóbb a lisszaboni reptéren egy felháborodott Benfica-szurkoló hívta fel fennhangon a figyelmét arra, hogy tisztelnie kellene a klubját –, és hogy egyre többen látnák szívesen Kerkez Milost a spanyol helyén a Benficánál.

Legfrissebb hírek

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 18:05

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 15:04

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36

Kerkez Milos élménybeszámolót tartott első válogatott góljáról Liverpoolban – videó

Légiósok
2026.10.08. 18:52

Klopp szobrot kapott a Liverpool múzeumában

Angol labdarúgás
2026.10.08. 14:14

Kerkez Milos elhagyta a válogatott edzőtáborát

Magyar válogatott
2026.10.04. 11:09

Szurkolói vélemények: Szoboszlai vitte a fiúkat a hátán; Ez a csapat az A-ligába való

Magyar válogatott
2026.10.03. 11:05