Benfica: lemondtak Kerkezről, szélső védőt igazoltak – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2023.07.08. 19:45
null
A Benfica, úgy fest, végleg lemondott Kerkez Milosról, hamarosan aláírhat egy másik kiszemelt (Fotó: Getty Images)
A cseh iSport.cz értesülései szerint a portugál Benfica a holland AZ Alkmaar magyar válogatott bal oldali védője, Kerkez Milos helyett a háromszoros cseh válogatott David Jurásekkel erősíti meg a keretét. A 22 éves Jurásek otthagyta csapata, a Slavia Praha ausztriai edzőtáborát, hogy aláírjon a lisszaboniakhoz.

 

Mint megírtuk, a Benfica sokáig érdeklődött Kerkez Milos, az AZ nyolcszoros magyar válogatott bal oldali védője iránt, de a lisszaboniak sokallták az Alkmaar 20 millió eurós kérését, és úgy fest, végleg lemondtak róla, helyette pedig a Slavia Praha 22 éves balhátvédjét, David Juráseket választották – annak ellenére, hogy korábban a lisszaboniak Jurásek iránti érdeklődése nyomásgyakorlásnak tűnhetett.

A magyar válogatott kulcsjátékosai is lehetnek a nyár slágerigazolásai

Az iSport.cz úgy tudja, Jurásek elhagyta csapata ausztriai edzőtáborát, hogy Lisszabonba utazzon, s részt vegyen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírja szerződését.

A Slavia egyébként szintén megkérte Jurásek árát, akiért a lap szerint 13 millió eurót, plusz egyéb bónuszokat fizet a Benfica.

Időközben egyébként a 19 éves Kerkez is a klubváltás küszöbén áll, sajtóhírek alapján megírtuk, hogy a Bajnokok Ligája-induló olasz Lazio már ajánlatot tett az AZ-nek érte.

Legfrissebb hírek

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:38

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 18:05

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 15:04

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36

Kerkez Milos élménybeszámolót tartott első válogatott góljáról Liverpoolban – videó

Légiósok
2026.10.08. 18:52

Klopp szobrot kapott a Liverpool múzeumában

Angol labdarúgás
2026.10.08. 14:14

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Kerkez Milos elhagyta a válogatott edzőtáborát

Magyar válogatott
2026.10.04. 11:09